Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)
1-2. szám - VII. Bauer Sándor: A belvízrendezés kérdései
72 BA TT ER SÁNDOR csatornaméretek révén értékes területek menthetők meg a termelésnek, vagy ahol a rosszminőségű altalaj nem engedi meg a fenék vonalának kellő mélységre való lehelyezését. (Szigetbecsei szivattyútelep.) Ha öntözési lehetőség biztosítaná a szivattyúk tökéletesebb kihasználását, a közbenső vízlépcsők létesítése különösen előnyös volna. 4. Ahol a torkolati szivattyútelep teljesítőképessége összhangban van ugyan a csatorna vízvezetőképességével, de a csatorna nagyon hosszú vagy igen kis esésű, a lecsapoló rendszert közbeeső vízelvezetéssel kell tehermentesíteni. (Pl. a BerettyóTársulatnál a túlterhelt Óberettyó tehermentesíthető a Berettyóhoz vezető rövid csatornával és szivattyúteleppel a Sárrét vízgyűjtőjéről más csatornarendszerekbe való áttereléssel. A Dunavölgyi Társulat 140 km hosszú túlterhelt főcsatornáját a Soroksári Dunaágba és az érsekcsanádi szivattyútelephez vezető lecsapolásokkal lehetne tehermentesíteni.) 5. Ahol a társulati csatornákat túlságosan megterhelik a magasabb területekről odafolyó külvizek. azokat övcsatornába foglalva távol lehet tartani a belvízlevezető rendszertől. (Pl. a Körös—Tisza—Marosi Armentesítő Társulat mindszent—apát falvi szakaszán az Orosháza alatti területek külvizeinek külön elvezetése; a Fekete- és Sebeskörösi Társulatra törő külvizeket a Felfogócsatorna gyűjti össze és vezeti a Feketekörösbe.) 6. A belvizek tárolására és késleltetésére nagyon érdekes megoldás a mult században is már több helyen alkalmazott skatulyázás. Ennél a magasabb fekvésű, vizet át nem eresztő, szikes legelőket 30—50 cm magas gáttal vesszük körül és így hosszabb ideig visszatart hatjuk rajtuk a csapadékvizeket. Ezáltal tehermentesíthetők a társulati csatornák, azonkívül a magasabb legelőkön tárolt vizekkel esetleg a mélyebben fekvő területek öntözése is lehetséges (Sebeskörösi Armentesítő Társulat, 25.000 hold, 40 millió m 3). * * Miután megemlítettem a belvízrendezés továbbfejlesztésének különböző módjait, foglalkozni akarok azokkal a körülményekkel, amelyek az idei nagymértékű vízkárokat okozták. Az elmúlt évben leesett csapadék mennyisége mintegy 30%-kal haladta meg a 30 éves átlagot és javarésze, egészen szokatlanul, ősszel esett le. Ennek következtében az 1934 óta emelkedő irányzatot mutató talajvízszint az elmúlt őszön sok helyen meghaladta az előző években tapasztalt magasságot (1. ábra). A januári és februári csapadék 60—100%-kal volt nagyobb a 30 éves átlagnál és március közepén még mintegy 100 mm csapadéknak megfelelő hótakaró borította az Alföldet. Az idei január középhőmérséklete 5-6, a februári 53 C°-kal volt alacsonyabb, mint a 30 éves átlag, és mire megindult a havazás, a talajvízzel telített föld 60—80 cm mélyen át volt fagyva. Március közepén hirtelen bekövetkezett az olvadás, és az árterületeken az elszivárgás teljes hiánya miatt felgyülemlett tetemes belvízmennyiségre egyszerre eddig soha nem tapasztalt külvíztömeg zúdult le. Az időjárási viszonyoknak ilyen szerencsétlen találkozása volt az oka, hogy csonka országunkban 1,540.000 kat. hold került víz alá. Az elárasztott területből még május végén is 40.000 hold volt víz alatt és 4000 épület dőlt romba.
