Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - V. Durst Zoltán: A tiszai árvédelem

A TISZAI ÁRVÉDELEM 51 vastag egységes jégpáncélját feltépni, mindössze kisebb, szakaszos, megcsúszások következtek be, amelyek egyes helyeken torlaszok keletkezésére vezettek. Az egyik ilyen helyi torlódás a Tisza tivadar-kisari szakaszán volt, összetörte és elsodorta a kisari fahíd jobb- és balparti cölöpjármait. Ez a híd a hullámtér legszűkebb szelvényénél épült úgy, hogy a mederben három nagyobb méretű nyílás mellett öt 8 — 8 m széles nyílás is készült. A nagyobb nyílások jármai még el voltak látva jégtörőkkel, a kis nyílásoknál azonban a jégtörők hiányoztak. A második árhullám a Tiszán március hó 25-én kezdődött. Március hó 21—23-án ugyanis újabb meleg légtömegek érkeztek az országba, amelyek behatoltak az Északnyugati és Északkeleti Kárpátok vidékére ée megolvasztották a hótakarót. A hirtelen megindult olvadás a felvidéki folyókat annyira megduzzasztotta, hogy a Dunán megindult a második áradás és hatalmas árhullám alakult ki a Tisza-folyón is. Ez az áradás megbontotta a jégpáncél egységét és megindította a jégzajlást. Nagy szerencse, hogy a Körösökről és az alsó Tiszáról néhány nappal előbb eltávozott a jég és így a tömegesen érkező jégtáblák Csongrádtól lefelé a torkolatig szabad utat találtak. A Tiszáról a jég minden különösebb baj nélkül távozott el. Kisebb jégtorlaszok keletkeztek Tiszakoródon, Szatmárcsekén, Vásárosnamény alatt és a Tokaj alatti nagyfalui kanyarban. Ezek a torlaszok — éppúgy, mint a torlaszok a Tiszán általában — nem voltak veszélyesek. A Tisza mentén ugyanis a meder és a töltések között széles hullámtér terül el. A víz, mihelyt a folyó a medréből kilép, a széles hullámtéren (lásd az 1. ábrán) elterül és a jégtáblák úgy szétszóródnak, hogy torlasz többé nehezen képződhetik. Már-már azt lehetett hinni, hogy az árvíz minden különösebb kártétel nélkül fog lefolyni, amikor április (>-, 7- és 8-án irtózatos erejű szélvihar korbácsolta fel a tengerré szélesedett árterületen lévő víztömegeket. A szélvihar nemcsak szokatlan erejével tűnt ki, hanem kitartónak is bizonyult, amennyiben 72 órán át változatlan heveséggel dühöngött. Az óriási szélviharban 2 m-es hullámhegyek keletkeztek és a hullámok kitartó következetességgel ostromolták a töltések oldalát (VII. képoldal, 1 — 2. kép). A szél északkelet felől zúdult az Alföldre, így legjobban azok a töltésszakaszok szenvedtek, amelyeknek iránya északnyugat-délkelet irányú. Az erős hullámverésben a védekezés szinte a lehetetlenséggel volt határos. A szegényesen és hiányosan öltözött munkások nehezen állották a szélvihar ostromát. A töltéseken is átcsapó hullámok (3. kép) pillanatok alatt átnedvesítették a védekezők ruháit, akik így nem tudták lelkiismeretesen teljesíteni kötelességüket. A hullámok kikezdték a töltések oldalát, kitépték a földbe vert karókat és a nehezen elhelyezett védanyagot elsodorták. A keletkezett elhabölások széle a szélviharnak kitett helyeken a töltések koronáját is elérte, sőt meg is haladta (4. kép). A helyzet az éjszaka folyamán még csak rosszabbodott. A szélviharban mindenféle világítás felmondta a szolgálatot. A vak sötétségben az emberek nem tudtak dolgozni, elhagyták helyüket. A sötétséggel párosult bizonytalanság, az elemekkel folytatott küzdelem, felőrölte az emberek ellenállóképességét, az idegek felmondták a szolgátatot és helyenkint az éjszakában pánik keletkezett. Pedig ha jól meggondoljuk a dolgot, nem is volt olyan kétségbeejtő és reménytelen a helyzet. A hullámok 4*