Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - IV. Pataki Béla: A Duna 1940. évi árvize

38 PATAKI BÉLA mentesen. (1940—41 telén a 2 vízfokos vízmennyiség jelentékenyebb torlódás nélkül 8 fokos vízállást okozott az alsó szakaszon.) Hátha még jégtorlódás szűkíti meg a szelvényt! Nem ritkaság a meder egész, szélességében 3—4 m vastagon torlódó jég. A meder nem egyenletes és nem sima. A partok egyenetlenségei, a kanyarulatok, változó medermélységek, a gomolygó és különböző elhelyezkedésben regeláló jégtáblák mind-mind ellenállást képviselnek, amelyek megnehezítik a jég mozgását. Hát ha még szigetek és zátonyok is vannak a mederben! Ekkor bekövetkezik, hogy az ellenállás nagyobb lesz. mint a víz mozgató ereje, s a zajló jég megakad. Az akadály a felette már alig mozgó jégnek boltozatszerűen átadja az ellentálló erőt és a jég felfelé haladva naponta 5—10 km hosszban megáll. A torlódásos szakaszon a meginduló olvadás aránylag kis víztömege is bajt okozhat. Az ellenállás legyőzésére ugyanis energiára van szükség, amit csak a víz felduzzadása biztosíthat. Ne képzeljük azonban, hogy a torlódás helyén méteres vagy többméteres vízlépcső áll elő, amilyent hatásos beállítású fényképfelvételeken láthatunk. A torlaszok nem mutatnak ilyen ijesztő képet. A 10—15 m magasan feltornyosuló jégtáblákat rendszerint a torlaszok elvonulása után a parton találjuk, ahová a megmozdulás pillanatában felszabaduló rettenetes erő dobja ki őket. Ez aztán hálás tárgya a fényképez őknek. A torlaszok a Dunán nem olyanok, amilyeneket a kisebb árkokon és vízfolyásokon látunk, ahol az összetorlódott jégtáblák az egész szelvényt elfoglalják és mintegy jégfalat alkotnak. A Dunán talán a kopaszi zátony 1838. évi jégtorlasza volt ehhez hasonló, amikor szinte fenékig eltorlaszolta a medret a jég. Ma már, amikor a meder jórészt szabályozva van, ilyen egyhelyre összpontosított jégtorlódás a Dunán nem képzelhető el. * * * Az 1940. évi jeges árvíz a magyar Dunán március 3-án Dunacsuny felett jelentkezett és az utolsó — Ba ja feletti — jégtorlasz március 21-én délután bomlott meg. A közbeeső idő szakadatlan küzdelem volt az árvízzel, mely a jegesár természetének megfelelően szeszélyesen, kiszámíthatatlanul játszott a vízállásokkal és tolta maga előtt a meg-megtorlódó, összetört téli jégpáncélt. Még el sem vonult a jég a magyar Duna felső szakaszáról, amikor március 20-a körül újabb árhullám indult el és veszélyeztette a jeges árvíz által megbontott védőműveket. Érdekes, hogy a Dunán a magasabb jeges árvizeket gyakran követte nyomon az addigiakat legtöbbször meghaladó jégmentes árvíz. így volt ez 1838-ban, 1876-ban, és így volt az idén is. A két árhullám élesen különbözik egymástól. A jeges árvíznél, amilyen hirtelen emelkedik, oly gyorsan vissza is áll a rendes vízállás. A jégnélküi árvíz lassabban jön, de sokkal lassabban apad is, viszont alacsonyabban is tetőzik, mint amaz. A két márciusi árhullámot június elején egy harmadik követte, amely különösen a Duna felső szakaszán okozott magasabb vizet. Amíg a jeges ár 18 nap alatt vonult keresztül a magyar Dunán, a júniusi zöldárnak csak 5 nap kellett az átvonulásra. * * *