Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - XIV. vitéz Geredy Emil: A Zagyva és a Tisza közötti árvízvédelmi munka. A jégrobbantás technikája

152 VITÉZ GER

EDY EMIL részek voltak elárasztva. Azonban naponta több mint 500.000 m

3 víz folyt ide le, a vízszint tehát igen gyorsan emelkedett és így a 35 km hosszú gát építése igen sürgős volt. A karhatalom nem bizonyult elegendőnek, de több már nem állt rendelkezésre. Ezért Szolnok város közmunkaerejét is igénybe kellett venni. így először félnapi felváltással (nappal és éjjel), később csak nappal kb. 400 polgári munkást és kb. 200 fuvart állítottunk munkába. Az éjjeli munkát a polgári munkaerővel be kellett szüntetni, mert a munkaeredmények nem álltak arányban a bevetett munkaerők nagyságával. A katonai karhatalom azonban éjjel is dolgozott. Az éjjeli munka a világítóeszközök teljes hiánya miatt sem volt eredményes, mert a felhajtható fáklyák már az első éjjel elfogytak. A kirendelt fényszórók sem bizonyultak hasznosnak. A közmunkaerő az első napokban a kirendelt fuvarokkal — mivel azonban ez nehézkesnek bizonyult — később zárt szállítmányokkal, vasúton került a munkahelyre. A gát építéséhez szükséges pallót, deszkát, karót és rőzsét stb.-t Szolnok város polgármestere bocsátotta rendelkezésre és Szolnokról gépkocsin szállította a helyszínre. A földet az út mellett három helyen létesített kitermelő helyekről kocsival kellett hordani. Ugyanis az út mindkét oldalán víz állott már, onnan nem lehetett földet kitermelni. Ezeket a vizeket kitermelőhelyenkint 2—2 rövid szükséghíddal kellett áthidalni, hogy a közforgalmú szállítás lehetséges legyen. A töltés külső oldala pallóval vagy deszkával volt burkolva. Ki^s darabon jászolgát épült. Mivel az úttöltés nem volt vízszintes, a gát magasságának nem kellett mindenütt egyformának lennie. Ezért az utat a munka megkezdése után azonnal végigszinteztettem és a fákon, korlátokon, kerékvetőkön, vagy — ahol nem volt semmi — karókon megjelöltettem a vízszintest. Ezt a szintezett magasságot kellett először elérni az egész hosszban és csak ezután emeltettem a töltést. Ezzel elértük azt, hogy kihasználatlan gátmagasság seholsem adódott, a töltés védőképessége mindenütt egyenlő volt. A karókat eleinte nem verték be elég mélyen, úgyhogy később, mikor a töltés mind magasabb lett és a földet jól megdöngölték, a karók kifelé hajoltak, néhány helyen annyira, hogy újból kellett az egész külső falat megépíteni. Az út mellett néhány helyen kisebb kavicsprizmák álltak. Ezeket a gyorsaság hevében benthagyták a töltésben, ami miatt később szivárgások keletkeztek. Mint már említettem, a földet kocsikkal kellett az úttestre szállítani. Ez — különösen az elején — nem ment elég gyorsan, amiért egyes szakaszokon a munkások az út töltésének másikoldali padkájából termeltek ki földet. Ezt azonban még idejekorán beszüntettem, mert a gát által amúgy is elszűkített utat ezek a kivágások még keskenyebbé tették, és a forgalmat aniiyira megnehezítették, hogy a megbontott helyeket később ismét fel kellett tölteni. Ezalatl a víz vígan folyt be az öblözetbe. A vízállást ideiglenes mércékkel állandóan figyeltük. Közben mindjobban megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy a gát építése nem fog tudni lépést tartani a víz emelkedésével, és magam előtt láttam azt a veszélyt, amelyet a gát egyszerre való meghágása jelenthet. Mivel a nyúlgátakat nem lehet korlátlanul emelni, minden eshetőséggel számolva, újabb védelmi vonalat kerestem Zagyvarékas és Szolnok között. Láttam, hogy ha az ár továbbfolyását egyszer s mindenkorra nem akadályozzuk meg, továbbhaladva — úgy mint eddig — egyik községet a másik után fogja