Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - X. Mantuano József: A Sió, Sárvíz és Kapos 1940. évi márciusi árvizeinek ismertetése

116 MANTTJANO JÓZSEF fajármos vontatóúti hidat elpusztította és a vontatóutat, főleg a rajta lévő csőáteresztőket erősen megrongálta. A Sió felső szakaszáról és a Kapósról jövő áradás Tolnanémedinél találkozott össze. Elöntötte a kendergyárat környező mély területeket a völgyet körülfog*') dombok lábáig. A helyzet különösen március 16-ika körül Simontornyán kezdett veszélyessé válni, mert a község a Sió árterében fekszik. A Sió kettévágja a községet. A jobbparti rész — kivéve a közúti híd alatt lévő bőrgyári és közvetlen sióparti részt — általában magasan fekszik. A balparti rész, a régi vár körüli utcák kivételével, az ártérben terül el. A balparton általában -j-6'0 m magasságra kiépített töltések vannak. Március 16-án estefelé már kezdett válságosra fordulni a helyzet, mert akkor Simontornyán már -[-6"17 m körül járt a víz. Atöltés egyes szakaszait a Sió-kotrásból kiemelt, el nem egyengetett anyag jóval a +6'0 m fölé emeli, azonban a mélyebb helyeket ekkor már elérte a víz. A község elöljárósága nyúlgátak emelésével kezdte meg a védekezést. (A közúti hídtól a Wimpffen-kastélyig 400—500 m hosszban, a 49'2 km táján, a község alatt, 100 m hosszban és végül az 50 km táján.) Nehézséget jelentett a nyúlgátak építésénél, hogy a föld fagyott volt, a környező területek víz alatt állottak és onnan nem igen lehetett anyagot kitermelni. Ezért a nyúlgátakat az egyébként széles árvédelmi töltések anyagából építették, a mentett oldalról termelve ki a földet. Sajnos, elkövették azt a hibát is, hogy a nyúlgátakat a töltések közepére építették és így a saját mozgásukat akadályozták a töltésen. Megjegyzem, hogy szakember csak márciu • 17-én délután tudott a helyszínére kimenni és a helyi védelem segítségére lenni. Mentségül szolgáljon még, hogy a gátakat az áradás gyorsaságával versenyt futva kellett készíteni és hogy ez mit jelentett, azt eléggé megvilágítja, hogy március 16-án reggel 9 órától éjjel 12 óráig 600 cm-ről 635 cm-re emelkedett a Sió. A védekezést közerő végezte. Sajnos, az emberek nem voltak eléggé áthatva a védekezés fontosságától és mindegyik a másiktól várta a munka elvégzését. A vízszin pedig állandóan emelkedett. Március 19-én d. e. 11 órakor elérte a 681-5 cm-t és tovább csak azért nem emelkedett, mert a Wimpffen-kastéllyal szemben (46'770 km) átszakadt a töltés (7. kéj)). A szakadás oka rejtett féreglyuk volt, amelynek a kitorkollása a mentett oldalon olyan helyen volt, ahol a rézsű lábához a hófúvások nagy hótömeget hordottak és e miatt a szivárgást nem lehetett látni. A szétfolyó víz sem tűnt fel, mert körülötte az olvadásból már amúgy is sok belvíz volt. A víznek a féreglyukon való átfolyása csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a töltés már belül ki volt mosva és nem volt annyi idő, hogy a nyílást szádpallókkal elzárják. A töltés leszakadt, és a nyílás az állandó védekezés ellenére kiszélesedett. (8—9. kép). Az átömlő víz elöntötte a község balparti, mélyebb fekvésű részét és a simontornya-tolnanémedi th. úton átbukva, Cece felé folyott, a Sárvíznek amúgyis nagy víztömegét növelve. Ugyanaznap reggel 8 órakor töltésszakadás volt Pálfánál is. A jobbparton a helyzet hasonlóan súlyos volt. Március 17-én már számos ház vízbe került, össze is dőlt. A közlekedés Tolnanémedi felé megszakadt, a közutat mintegy 30—50 cm víz borította el. Árvédelmi töltés hiányában védelemről szó sem lehetett. Rögtönzött védelmet eszközölt a simontornyai bőrgyár. A Sió vontatóútja mentén a kotrási deponiából árvédelmi töltést készítettek. A rögtönzött töltések erősen csorogtak, azonban