Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - I. Mihalik Ferenc: Korbély József emlékezete

8 MIHALIK FERENC Korbély munkásságát és eredményeit más illetékesek nálamnál nagyobb súllyal tudnák lemérni, de éppen abból a körülményből, hogy közel állva a megboldogult­hoz, alkalmam volt őt úgy megismerni, ahogy csak kevesen ismerhették és hogy módomban volt meglátni ridegnek látszó külseje és zárkózott magatartása alá rej­tett kedélyének kincseit és szívének jóságát, sok olyan jellembeli kiválóságát tudom kidomborítani, amelyek az ő méltatásánál nem kis jelentőségűek és amelyek alapján mégegyszer akkorára nő az a veszteség, ami az ő elhunytával érte a magyar vízügyi világot. Könnyű másfelől róla szólanom azért, mert élete érdemekben oly gazdag volt, hogy maradandó alkotásai, műszaki irodalmi munkái és valóban a legteljesebbnek mondható életének minden mozzanata ; ha azokat csak egyszerűen felsorolom is, elegendők arra, hogy ezt a nagy vízimérnököt még az is megismerje, akinek foglal­kozási köre a vízépítés körén kívül esik. Korbély József 1864. szeptember hó 10-én született a borsodmegyei Hodos­csépányban. Édesatyja, Korbély József, 48-as főhadnagy, Borsod vármegye szolga­bírája, édesanyja Némethy Anna volt. Középiskoláit Miskolcon végezte, azután Budapesten a Királyi József Műegyetemen 1887-ben mérnöki oklevelet szerzett. Katonai szolgálatának idejét Grázban töltötte ki és innen mint cs. és kir. tartalékos tüzérhadnagy tért vissza a polgári életbe. A tiszai társulatoknál ekkor voltak folyamatban a nagy építkezések, melyeket a megújuló nagy árvizek elleni védelem sürgetően követelt. Ezek a nagyszabású munkálatok felkeltették az ifjú Korbély figyelmét. Pályája iránti szeretetből, képességeibe és hivatásába vetett bizalommal, munkakedvtől fűtve 1888. november 1-én a Berettyó—Ivánfenék—Mezőtúr—Mesterszállási társulat szolgálatába állott, ahol már két év múlva, 1890. március hó 15-én szakaszmérnökké választották meg. 1891. szeptember hó 3-án pedig az akkor már Berettyó—körösi vízszabályzó és ármentesítő társulat a Berettyó öblözet helyettes osztálymérnökévé választotta meg Berettyóújfalu székhellyel. Itt házasodott meg 1892. augusztus 7-én és vette fele­ségül Fráter Gyula földbirtokos, derecskei főszolgabíró leányát, Fráter Violát, régi biharmegyei patrícius család sarját, akivel annak haláláig igen boldog házaséletet élt. Házasságukból egy fiú- és egy leánygyermek született, akik közül a legszebb remé­nyekre jogosító fiú a világháborúban, 1916-ban Oláhországban, 18 éves korában hősi halált halt. A Berettyó—körösi társulat megosztása és az öblözetek különválása után, a jelenlegi formájában 1895-ben megalakult ,,Berettyó vízszabályozó és ármentesítő társulat" a vezető főmérnöki állásra a máris nagy érdemeket szerzett fiatal, alig 30 éves Korbélyt választotta meg. A Berettyó-osztály teljes személyzetével beköltö­zött Nagyváradra, az osztatlan társulat volt igazgatóságának székhelyére. Trianon után a társulat Nagyváradról Debrecenbe volt kénytelen áthelyezni székhelyét, az igazgató és főmérnöki állást egyesítették és 1921. szeptember hó 22-én Korbélyt igazgató-főmérnöknek választották meg. Ebben a minőségben 1937. szeptember hó 30-án, 48 év és 10 hónapi szolgálat után vonult nyugalomba. Egész­sége, ereje azonban akkor már annyira megtört, hogy utolsó napjait a rövid másfél év után bekövetkezett haláláig nem a kiérdemelt pihenéssel, hanem súlyos betegen kellett leélnie.

Next

/
Thumbnails
Contents