Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)
1. szám - II. Trummer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat közgazdasági jelentősége
22 TRÜMMER ÁRPÁD éghajlatát vagy csapadékjárását módosíthassa. A vízimérnök nem is a Természet hatalmas munkáját akarja megváltoztatni, szerény eszközeivel csupán arra törekszik, hogy a kikerülhetetlen károkat a lehetőségig enyhítse és elhárítsa. És az a hatalmas küzdelem, melyet az emberiség a víz itt romboló, másutt építő ereje ellen ősidők óta folytat — s amely a műszaki fejlődéshez képest bár más utakon, mindig meg fog maradni —, szabja meg a vízimérnöki, illetőleg a kultúrmérnöki működés jövő céljait és feladatait. Lehet, sőt valószínű, hogy a jövő ezt a szolgálatot is át fogja alakítani a saját korának céljaihoz és feladataihoz, egy azonban bizonyos : a vízgazdálkodás feladatai a jövőben is sok munkát fognak a magyar vízimérnökökre hárítani. Ha minden vízfolyást rendeznek, ha minden kártételt elhárítanak, akkor még mindig csak kezdetén fognak állani az emberiség másik nagy céljának : a vizek hasznosításának. A vizek hasznosításának sokféle lehetősége közül a mezőgazdaságot elsősorban a talaj vízforgalmának szabályozása érdekli. Ezt részben a fölös vizek idejében való elvezetésével, részben a hiányzó víz pótlásával lehet elérni. Az utóbbi mód jobban simul a termelés érdekeihez s ezért a többtermelés érdekében elsősorban ezt kell megvalósítani, föltéve, hogy a művelt terület az árvizek elöntései ellen már védve van, vagy természettől fogva nem árvízjárta. Ez, a mezőgazdasági termelést nagymértékben elősegítő vízhasznosítási mód : az öntözés, amelynek elterjesztését előmozdító munkálatokat a magyar állam gondos előrelátással már megindította. A fokozatosan elterjedő öntözéses gazdálkodás a kultúrmérnöki hivatalokra is nagy munkát fog jelenteni, egyrészt az öntözések tervezése és engedélyezése, másrészt az öntözések üzemének irányítása révén. Ez a munka, ha a kezdeti siker megfelelő lesz, egy évszázadra biztosítja a fokozott kultúrmérnöki tevékenységet. Az öntözések elterjedése azonban nagymértékben fogja emelni a termőföld értékét is. Ez azt fogja eredményezni, hogy azok a vízimunkálatok, amelyeknek végrehajtása a föld értékéhez és hozamához képest ma még nem gazdaságos, idővel a gazdák előtt igen hasznos befektetésnek fognak látszani és ez a körülmény a talajvíz szabályozásának drágább módjait, így pl. az alagcsövezést is, elfogja terjeszteni. Ott pedig, ahol a drágább vízhasznosítási módok nem lesznek lehetségesek, kultúrmérnökeink a vízfolyások rendezésével, a csapadékvizek visszatartásával (sáncolás és skatulyázás) fognak a mezőgazdák segítségére lenni, mert az a munka, amit a vízzel kapcsolatban kell végeznünk, sohasem fog teljesen megszűnni és a végrehajtott vízimunkák közelebb viszik ugyan az embert a kitűzött cél felé, de ezt a célt minden törekvés ellenére sohasem fogjuk teljesen elérni, csak megközelíteni. A jövőben elvégzendő kultúrmérnöki munkalehetőségek tekintetében tehát aligha lehet aggályunk. Annál kevésbbé, mert a háború utáni két évtized bebizonyította, hogy a gazdasági ismeretek elterjedése a gazdák figyelmét a talajjavítások fontosságáról is meggyőzi. Hozzájárul ehhez az is, hogy a termőföld értéke folyton emelkedik és a gazdát a vízokozta kár annál érzékenyebben sújtja, minél értékesebb a földje.
