Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - II. Trummer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat közgazdasági jelentősége

A KULTÚRMÉRNÖKI SZOLGÁLAT 17 Az úttörő munkához nem volt elég vízimérnökeink műszaki tudása, ahhoz Irt is kellett ! Törhetetlen magyar hit, mely bízott a magyarság fejlődésében, jövőjében, kultúrája felemelkedésében és minden közöny és minden gáncs ellenére meg tudta indítani azt a nagy munkát, amely a magyar Alföld ármentesítésén és folyóink nagy részének szabályozásán kívül a magyar talaj termőképességének emelését és a belterjesebb gazdálkodásra való áttérést eredményezte. Az utóbbi csoport az, amelyet összefoglalóan kultúrmérnöki működésnek nevezünk s amely szerény keretek között hat évtizeddel ezelőtt indult útjára. * Mielőtt szerény tehetségemhez képest vázlatos képet adnék a kultúrmérnöki szolgálat céljairól, eddigi eredményeiről és közgazdasági jelentőségéről, röviden rámutatok arra az összefüggésre, ami a mezőgazdasági termelés és a talajjavító munkák között áll fenn, illetőleg jelezni kívánom azt az elsőrendű fontosságot, amit a vízimunkák és talajjavítások jelentenek a mezőgazdasági életre nézve. Utóbbi megjegyzéssel nem akarom azt mondani, hogy a belterjes mezőgazdálkodás egyetlen előfeltétele a talajjavítás, mert kétségtelen, hogy a talaj jó megmunkálása, a kielégítő trágyázás és a vetőmagvak gondos kiválasztása a sikeres mezőgazdálkodásnak mind egy-egy hatásos előmozdítója. Mindezek azonban csak akkor lehetnek teljes mértékben hatásosak, ha a termő talaj vízállapota kedvező a termelésre nézve. Ha ezt nem tudjuk biztosítani, a gazda minden törekvése hiábavaló és a várvavárt kedvező eredmény elmarad. A talajjavító munkák egyetlen célja : a termőföld vízállapotát kedvezővé tenni, illetőleg a talajban levő víz szabályozásának lehetőségét megadni. Minden talajnemnél van ugyanis egy olyan víztartalom, mely az adott viszonyok mellett a termelésre legkedvezőbb. Mint az újabb talajtani kutatások bizonyítják, ez a kedvező vízállapot az egyes talajnemeknél erősen különböző és a tenyészeti időszak folyamán nagyon ingadozó. Egyrészt, mert az időszaki esők a víztartalmat megnövelik, másrészt mert a fejlődő növényzet a talajból sok vizet von el és ha ezt a veszteséget a természetes csapadék nem pótolja, a talaj víztartalma addig csökkenhet, hogy a növényzet fejlődéséhez szükséges vizet a gyökerek a talajból már nem tudják felvenni. A tenyészet ideje alatt a talajban téhát éppen úgy előállhat a vízbőség, mint a vízhiány. Talajaink között, sajnos, aránylag kevés olyan van, mely természetadta tulajdonságainál fogva mind az esős időszak, mind a szárazság idején meg tudná tartani a kedvező vízállapotot. Legtöbb talajunk vízgazdálkodása kedvezőtlen. Ezeknél a talajban levő víz hol nagyon megszaporodik, hol pedig annyira megcsökken, hogy a növényzet elpusztulása küszöbön áll. A túlnedves talajban levő víz a levegőt szorítja ki és a növény megfullad, a száraz, vízhiányos talajban pedig elfonnyad. Ez a jelenség különösen fontos hazánkban, ahol az éghajlat szélsőségre hajló és éppúgy előfordulnak a nedves időszakok, mint a többhetes aszályok. Éghajlatunk „szárazföldi jellegű" és emiatt a tenyészeti idő inkább csapadékhiányos, ami a mezőgazdasági termelés sikerét minden évben egy ismeretlen és bizonytalan tényezőtől teszi függővé. Ez viszont a termelés biztonságát és üzemszerűségét teszi kérdésessé. Hogy ez az állapot mezőgazdasági termelésünk biztonsága és a mezőgazdasági üzem realitása szempontjából mennyire hátrányos, azt nemcsak kultúrmérnökeink Vízügyi Közlemények. -