Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - VI. Tóth Magdolna: A Balatonvidék fejlődése

A BALATON VIDÉK FEJLŐDÉSE 121 közt nagyobb öböl nyúlt be, amelyet Szigliget halmai két részre osztottak. (Szigliget = Szigetliget.) A Balaton nyugati végződése a Kis-Balatonnak és a Zala alsó völgyének mocsaraiban teljesen bizonytalan volt. A települések mindenben igazolják a mondottakat. A déli part magas, alámosott, mocsarakkal és berkekkel körülvett jardangjai az ős- és ókori embert védelmet nyújtó földvárak építésére ösztönözték, az északi part tengeri abráziós szegélye pedig a magasabb kultúrával rendelkező népeket üdülésre csábította, majd helyet adott a szőlőtermelő kultúrának, s végül a XX. században az északi és déli part egyaránt üdülőtájjá alakult. A Balatonvidék hosszú és változatos történelmi utat tett meg, míg eljutott mai állapotához, az üdülőtájhoz. Évezredekkel a magyarok honfoglalása előtt itt már emberi települések voltak. A kőkori emlékek ugyan alig számbavehetők, de ez nem annyira a kőkori élet hiányát, mint inkább azt bizonyítja, hogy ezen a vidéken a kultúra a legrégibb időktől napjainkig folytonos volt s az egyes korszakok embere az előző nyomokon építve, azokat elpusztította. Hogy a tó környékét már évezredek előtt halászó-vadászó embercsoportok ülték meg, bizonyítják a déli part verem- és putrilakásaiból előkerült neolit kőeszközök, többek között hálósúlyok is. A bronzkori emlékek száma az egész Dunántúlon aránylag csekély ; ilyen leletek Keszthely körül, Szigligeten, Kisörsön kerültek elő. Az illyrek vas- és hallstatti korból származó emlékei szintén szegények. Főleg urnatemetők jöttek felszínre Szigligeten, Csobánchegy oldalán és Balatonszentgyörgynél. A kelták a Kr. e.-i V. sz.-ban Galliából jöttek a Dunántúlra és a Balaton északi részére. A kelták műveltségét a Francia-, Német-. Olaszországban és Svájcban talált leletek feltűnően egységesnek mutatják. Az első üvegedények az ő révükön jutottak hazánkba. Kelta sírokat Tihanyban és Tátika alatt tártak fel. Az említett kultúráknál összehasonlíthatatlanul gazdagabbak à római emlékek a Balatonvidéken. Négyszázéves pannóniai uralmuk alatt oly sűrűn lakták a tó mellékét, hogy a kedvező északi partvidékről GO, a mocsaras déliről is 20 lelőhely ismeretes. Igényeiknek, kultúrájuknak annyi nyomát hagyták itt, hogy elmondhatjuk : a mai lakosságnál jóval nagyobb kényelemben éltek. Nagyobb római városok ugyan nem épültek a Balaton mentén, az azonban valószínű, hogy az északi part napsütötte, szőlőtermelő lankái sok jómódú rómait vonzottak a balatonmenti üdülésre. Villáikat, nyaralóikat hypocaustummal, földalatti fűtőcsatornázattal kapcsolatos fürdőhelyiségekkel látták el, a Balaton hideg vize valószínűleg nem csábította őket fürdésre. Hypocaustummal ellátott villákat találtak a csopaki Kőkoporsódülön, Felsőörsön, Kenesén, Balatonfüreden, Fonyódon, Fenéken és Sár pusztán. A római uralomnak azonban leghatalmasabb és legszembeszökőbb tanúja Mogentiana, a fenéki vár volt, amely még a magyarok bejövetele után is sokáig hirdette a római kultúrát. Mogentiana volt az egyetlen katonailag jól megerősített pontja a Balatonvidéknek ; fontos állomás volt, mert a Balkánt Galliával Sopianen (Pécsen) és Sabarián (Szombathelyen) át összekötő útvonal rajta vezetett keresztül. A várral kapcsolatos település valóságos római jogú város, municipium volt, hadá-