Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

58 BABOS Z. MAYER L. Árvédekezés terén a Tisza mentén még a dunavölgyi állapotoknál is rosszabbak voltak a viszonyok. Az elmúlt évszázadok folyamán —- főleg Tokaj felett — több helyen épültek ugyan kisebb védőtöltések, de ezek oly gyöngék voltak, hogy nagyobb árvizek ellen védelmet nem nyújthattak, annál kevésbbé, mert rendszeres fenntartásukkal nem törődtek. Legnagyobb részük megyei és községi gát volt, a többit uradalmak létesítették. A szükség azonban itt is megindította az ármentesítés munkáját. Az 1816. és 1817. évi árvizek után Torontál megye mintegy 80 km hosszban, közerő igénybevételével megépítette a Tisza balparti védőgátjait. Ezek a munkálatok 1840-ig húzódtak el. Az árvizek által gyakran látogatott bodrogmenti területek ármentesítése céljából 1821-ben tervet dolgoztak ki, melynek alapján mind itt, mind a FelsőBodrog völgyében is megindult a megyei gátak építése. Ezek mind méreteik elégtelensége, mind a felhasznált rossz anyag miatt az árvizeknek nem tudtak ellenállni és — főleg a felsőbodrogi gátak — csaknem minden évben jelentékeny helyreállítási munkára szorultak. A magánosok által emelt védőtöltések közül megemlíthető a Nagybecskerek melletti erzsébetlaki (elisenhaini) öblözet védelmére 1814-ben létesített 15-2 km-es és a Pallavicini uradalom 11.500 kat. hold kiterjedésű csány-percsorai (Csongrád vm.) öblözetét mentesítő, ugyancsak meg 1830 előtt épült 21'2 km hosszú védővonal. A Tisza szabályozásának országos fontosságú ügyére döntő befolyású volt az 1830. évi tiszai nagy árvíz, amelynek folyamán a Torontál vármegye által emelt védőtöltés Törökkanizsa mellett átszakadt és a Tisza egészen Versecig mintegy 400 ezer kat. holdat öntött el. Az ország egyik legvirágzóbb vidékét sújtó pusztulás nyomán elemi erővel tört fel a Tiszaszabályozás mielőbbi megvalósításának követelése, mire 1833-ban megkezdték a Tisza részletes felvételét. Ezt a térképezést már Lányi Sámuel vezette, mert Vásárhelyi Pált 1829-ben az Országos Építési Igazgatóságnál a vízrajzi tanulmányokkal és térképezésekkel kapcsolatos ügyekkel bízták meg. Ugyanekkor— főleg Torontál vármegyében — erőteljes munka indult meg a szétrombolt tiszai gátak helyreállítására. Szeged védelmére emelt töltések hossza egy 1831-ből származó jelentés szerint kb. 19 km volt. Évekkel később — 1841-ben —- építették ki a Csongrád városát biztosító 10 km-es védővonalat. A II. József uralkodása alatt készült és azóta feledésbe merült Maros-szabályozási tervek is előkerültek és heves vitákra vezettek, mert egyesek Szeged árvédelme érdekében a Maros torkolatát a város alá akarták áthelyezni. Az elgondolás ellen Szeged városa, főleg az erdélyi sószállításokkal kapcsolatos kereskedelmi érdekeire hivatkozva, erélyesen tiltakozott. Közben az Arankát már elzárták és így csak a régi Maros-meder rendezéséről kellett gondoskodni. Mivel dönteni nem tudtak, — hogy magukat legalább az árvizek ellen biztosítsák — 1820-ban Csanád vármegye Nagylak mellett megépítette a jobbparti 10-5 km-es védővonalat, Torontál vármegye pedig 1825—30-ban a balparti árvédelmi töltéseket Fennlaktól Szegedig. Mialatt szerte az országban egymástól függetlenül folytak a részleges ármentesítési munkálatok, főfolyóink felvétele nagyrészt befejeződött. Egyidejűleg a