Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - XVI. Németh Endre: Olaszország ivóvízzel való ellátása

OLASZORSZÁG IVÓVÍZELLÁTÁSA 549 Minthogy a gyakran mutatkozó nagy iszaptartalom és baktériummennyiség miatt a víz természetes állapotában a hálózatba be nem vezethető, a forrás közelében tisztítótelepet létesítettek. A jelenleg felhasználásra kerülő 162 liter/mp vízmennyiséget alumíniumszulfátos koaguláció után Jewel-rendszerű gyorsszűrőn átvezetve az ózonozóban csirátlanítják. A tisztított víz 11 km hosszú, 0-70 m átmérőjű csővezetékben a s. stefanoi szivattyútelephez kerül. Itt egyik részét 320, másik részét 430 m emeléssel egy-egy szolgálati medencébe emelik. Az alacsonyabbfekvésű medence a félsziget nyugati partvidékén lévő községeket, a magasabbfekvésű a félsziget közepét elfoglaló hegység községeit ellátó hálózatot táplálja. A risanoi vízvezeték a hasonlónevű forrásnak 250—8000 liter/mp között ingadozó vízhozamából 90 liter/mp-et hasznosít. Ez a vízmennyiség a forrástól 5 km távolságban létesített tisztítótelepen (alumíniumszulfátos koaguláció, Jewel-rendszerű félgyorsszűrő, ozónozás) áthaladva részben természetes eséssel a Portorose— Pirano—Capodistria partszakasz községeit, részben emeléssel a Monte Capodistriahegyen települt lakosságot látja el ivóvízzel. A délkeleti vízvezetékrendszer, Cosilacco-forrás 9 liter/mp vize természetes állapotában gravitációs hálózattal a keleti partvidéket, a Fianona, Oaia és Gherdaforrások kb 50 1/mp vize tisztítás után emeléssel a félsziget déli csúcsát (egészen Pőla külterületéig) szolgálja ki. 1935 májusáig kb. egymillió munkanappal 58 millió lírát építettek be. Az összes költségnek 95%-át az állam, 5%-át pedig a megye viselte, úgyhogy az érdekeltekre csak a fenntartás és az üzemi költségek esnek. B) NÉHÁNY NAGYOBB VÁROS VÍZELLÁTÁSA. 1. Róma vízellátása. Róma első vízvezetékét Appius Claudius Crassus építtette Kr. e. 311-ben. Negyven évvel később már bővíteni kellett a vízellátást. Ettől kezdve egyre szaporodott a vízvezetékek száma, úgyhogy Sextus Julius Frontinus szerint Kr. u. 97-ben az akkori Rómának már 9 nagy vízvezetéke volt, amelyek összesen 436 km hosszúságú falazott vezetékben igen nagy mennyiségű vizet szállítottak az örök város lakóinak. A 9 vízvezeték közül kettő a Tiberisnek Anio nevű mellékfolyójából, egy az Alsietina tóból, a többi hat pedig forrásokból táplálkozott. A derékszögű négyszögkeresztmetszetű falazott vízvezető csatornák belmérete 0-8 m X1-00 m és 2-5 m X1-70 méter közt változott. Romjaikban is megkapóan szép, karcsúpillérű íveiknek maradványait ma is megcsodálhatjuk a Rómát környező Campagna-n és magában a városban is, sőt az egyik vízvezeték, az Acqua Vergine két évezred után is üzemben van. A fejlődés azonban nem állott meg, hanem a lakosság számának növekedésével a vízellátás is egyre nagyobb méretűvé vált. Tetőpontját körülbelül Kr. u. 535-ben érte el, amikor már 14 vízvezetékben állítólag napi 2 millió köbméter víz érkezett a fővárosba, ami az akkori 1,200.000 főnyi lakosból számítva 1800 liter/nap fejadagnak felelne meg.