Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - XVI. Németh Endre: Olaszország ivóvízzel való ellátása

540 németh endre j. Hivatalos lapja, a L'acqua, havonta jelenik meg igen változatos tartalommal, és sohasem hiányzik belőle az ivóvízellátás kérdésének valamilyen alakban való méltatása. Ezen a szövetségen kívül még egy egyesület, az Associazione Italiana per il Gas e l'Acqua és az olasz mérnökszövetség (Sindicato Nazionale degli Ingegneri) fejt ki értékes tevékenységet a vízvezeték ügyének előmozdítására. Az utóbbinak külön vízvezetéki és csatornázási szakosztálya van mind a római központban, mind az egyes megyei csoportokban. Különösen az adatgyűjtés és a gyakorlati kérdések megvitatása terén végez hézagpótló munkát. III. Műszaki és üzemi adatok. A naponkinti és fejenkinti vízfogyasztás a körülményektől függően (a rendelkezésre álló víz mennyisége, a vízbeszerzés nehézsége, a víz ára, stb.) a lehető legkülönbözőbb. Az Associazione Idrotecnica Italiana 40 városra vonatkozó 1932. évi statisztikája szerint átlagban 100—200 literre tehető (Észak-Olaszországban 200, Közép-Olaszországban 150 és Dél-Olaszországban 100 liter). A kisebb lélekszámú községekben általában kevesebb, a nagyobbakban bőségesebb a fogyasztás. Nem egy városban a vízbeszerzési nehézségek miatt a naponkinti és fejenkinti vízfogyasztás jóval 100 liter alatt van (pl. Perugiában 17 liter). A legnagyobb a napi fejadag Rómában: 400 liter. Az átlagos és legnagyobb napi vízfogyasztásnak, továbbá a fogyasztás pillanatnyi csúcsértékének a lakosság szaporodásával történő változásáról a Milano, Firenze és Trieszt városokra vonatkozóan összeállított I. táblázat ad képet.

1 Az ivóvízszolgáltatást néhány város — Torino, Róma, Nápoly, Palermo, Perugia stb., •— és a nagy községközi vízvezetékek kivételével községi üzemek végzik. A felsorolt kivételek esetében részben vagy egészben kormányhatóságilag jóváhagyott engedélyokirat alapján magánvállalatok szolgáltatják az ivóvizet. Kis községek vízellátásánál, ha az ivóvizet tisztítóeljárásnak is alá kell vetni, a községi üzem nem mindig vált be. Ezért kívánatosnak tartják az ilyen kis vízvezetékek társulását a víztisztítóüzem tökéletes működése érdekében. Az ivóvíz származását illetőleg rá kell mutatnom arra, hogy bár általában forrásokból vagy 50 m-nél mélyebb kutakból igyekeznek fedezni a vízszükségletet, nem idegenkednek a felületi vizekből való vízellátás gondolatától sem. Példaképen Rovigo, Adria, Bottrighe, Jolanda di Savoia községeknek folyóvízből, továbbá Genova, Sassari és Cagliari városoknak völgyzárógátas tárolással történő vízellátását említem. Ilyen vízbeszerzés esetében azonban a folyóból vagy tóból vett vizet megfelelő módon tisztítják (alumíniumszulfátos koagulálás, szűrés, klórozás vagy ózonozás stb.). Ha a vizet nem közvetlenül a folyóból veszik, hanem a folyók mederalatti vizéből merítenek parti szűrőkutak segélyével, mint pl. Firenze és Ferrara városok vízműveinél, akkor nem írnak elő tisztító eljárást, csupán gondos vizsgálatokkal 1 Cecchi Antalnak, a milanói vizművek igazgatójának az 1933-ban Bariban tartott nagygyűlésen előadott tanulmányából.