Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - XII. Farkas Imre: A vízszükséglet megállapítása

494 farkas imre Falusi helyeken a szükségletet fogyasztóegységekben fejezik ki és pedig úgy, hogy egy ember, egy ló, egy szarvasmarha, öt apró jószág, egyformán egy fogyasztóegységet jelent. Brix és Heyd 900 német város vízfogyasztási adatát gyűjtötte össze és dolgozta fel. Arra a megállapításra jutottak, hogy a szükségletet csoportonkint a következőképen kell előirányozni : 100.000 lakosnál nagyobb városokban átlag 140—200 liter, a legnagyobb fogyasztás 210—300 liter 50.000—100.000 lakosú városokban átlag 120—200 „ „ „ „ 180—300 „ 10.000—50.000 lakosú városokban átlag 100—150 „ „ „ „ 150—225 „ 10.000-nél kisebb lakosú városokban átlag 80—150 „ „ „ „ 120—225 „ A Weyrauch—Stróbl „Hydraulisches Rechnen" című mű a fejenkinti és naponkinti vízfogyasztás felvételére a következő értékeket ajánlja : 1. nagyobb városokban, fürdő- és gyógyhelyeken átlagban 80—150 liter 2. közepes városokban 70—120 ,, 3. kisebb városokban és falvakban 40— 80 „ Hollandiában és Belgiumban, ahol a lakosság vízfogyasztása kisebb, mint a német városokban, ami talán részben az ottani vízszerzési nehézségekre vezethető vissza, a fejenkinti és naponkinti átlagfogyasztás 89 liter. Ebben azonban az ipari vízfogyasztás nincs benne, mert a legtöbb ipartelepnek üzemi célokra önálló vízvezetéke van. Franciaországban az összegyűjtött adatok szerint a fogyasztás a városok lakosszámának változásával a következőképen növekszik : 20.000 lakosú városoknál átlagban naponkint és fejenkint 140 liter 30.000 50.000 100.000 150.000 200.000 250.000 500.000 3,000.000 (Lyon) (Párizs) 150 160 180 192 205 220 255 460 Az angol városokban a fogyasztás nagyjából azonos a hasonló lakosszámú német városok viszonyaival. Amerikában a németországi fogyasztásnak több mint kétszerese a vízfogyasztás. Olaszország városainak vízfogyasztása valamivel felülmúlja a német fogyasztás adatait, bár itt vannak olyan városok, mint Róma, Nápoly, Génua, amelyek a német fogyasztás többszörösét is elérik. Ezekből az adatokból következtethetünk hazai viszonyainkra és azt hiszem, a szükségletet eléggé megközelítjük azzal, ha a fejenkinti és naponkinti szükségletet átlagban 100—120 literben vesszük fél. Erősen ipari jellegű városokban vagy olyanokban, amelyeknek fejlődése ilyen irányban várható, célszerű 150 litert élőirányozni, hogy az üzem minden szükségletet kielégíthessen. Ha azt akarjuk, hogy egyes városainkban — főleg az Alföldön — a mezőgazdasági jelleg jobban kifejezésre jusson, még célszerűbb, ha a bajorországi hatósági