Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - III. Makó-Kléger Sándor: A M. Kir. Iparügyi Minisztérium munkálatai a hazai ivóvízellátás fejlesztése terén

AZ IPARÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKÁLATAI 379 müvek és közületük közötti viszony is. Van vízmű, amely részesedést fizet a városnak, van, amely évi hozzájárulást kap a várostól. Ezeknek a körülményeknek tulajdonítható, hogy az előbb közölt módon kiszámított önköltségi ár vidéki városainkban 4 fillértől 50 fillérig terjed. Ez az adat tehát tájékoztatásra nem alkalmas. Ha azonban ezeket az ingadozó tényezőket kikapcsolom, akkor a rendelkezésünkre álló adatokból megállapítható, hogy az igazgatási és üzemi kiadások — ideszámítva a karbantartást, adókat és illetékeket is — együttvéve a termelt víz köbméterekint átlag 14 fillérre tehetők, amiből a központi igazgatásra átlag 2-5 fillér esik. A vízművet terhelő összes kiadások egyébként — az egészen kis vízművektől eltekintve — vidéki városainkban 120.000 és 560.000 P között mozognak. A kiadások fedezésére szolgálnak a vízvezetéki szabályrendeletben meghatározott vízdíjak és egyéb bevételek: városi hozzájárulás, vízmérő-használati díjak, szerelési díjak stb. A vízdíjak nálunk általában háromfélék : alapdíjak, átalánydíjak és köbméterenkinti díjak. Az alapdíjak a csőhálózatmenti ingatlanokat terhelik, ós vagy a telek kiterjedése alapján négyszögölenkint, vagy a telek utcahossza alapján folyóméterenkint vannak megállapítva. Az átalánydíjak a csőhálózat melletti ingatlanokat és az ezen kívül eső úgynevezett közkutas fogyasztókat terhelik. Megállapításuk vagy a lakbér, illetve bérérték után százalékos alapon, vagy helyiségenkint, illetve fogyasztási helyenkint előre meghatározott változatlan értékben történik. Köbméter szerinti vízdíjat fizet a vízműbe tényleg bekapcsolt ingatlan, mégpedig vagy az összes fogyasztás, vagy az átalánydíj ellenében járó vízmennyiségen felüli fogyasztás alapján. Nálunk az átalánydíjas fizetési rendszer van elterjedve és csupán nyolc vidéki városunkban történik a vízdíjfizetés kizárólag vagy túlnyomó részben a vízmérővel mért tényleges fogyasztás alapján. Az elv, amelyet nálunk a kormányhatóság a vízvezetéki szabályrendeletek jóváhagyása kapcsán követ az, hogy az állandó jellegű kiadásokkal szemben állandó jellegű bevételeket kell biztosítani. Ilyenek az alap- és az átalánydíjak. Ha azonban valamely város már a vízmű üzembehelyezésekor a kizárólagos vízmérő szerinti elszámolást kívánja életbeléptetni, akkor a tervezőnek számolnia kell azzal, hogy a termelt és a városban tényleg elfogyott víznek csak egy bizonyos hányada jelentkezik mint vízmérővel mért, tehát elszámolt és kifizetett, vízmennyiség. A német vízműveknél, ahol az elszámolás általában vízmérő alapján történik, az úgynevezett eladott víz a termelt víznek átlagban 85%-a. Nálunk ez az arányszám a vízmérővel elszámolt fogyasztásra vonatkoztatva átlag csupán 70%. Végül az értékcsökkenési leírásról akarok még megemlékezni. Helyesen vezetett üzemnél a leírásokra feltétlenül gondolni kell, azokat tehát a tervezőnek a kiadások közé be kell soroznia és a leírások értékét a szolgáltatások egységárának megállapításánál figyelembe kell vennie. A leírás százalékos alapon történik. Amint a korábbiakban említettem, a leírások nem találhatók meg mindegyik vízművünk költségvetésében és a használt százalékok is különbözők. Mivel azonban az eltérések nem túlnagyok, tájékozásul közlöm a fontosabb átlagértékeket. E szerint a használt leírási százalék az egyes létesítményeknél átlagban a következő : 1. aknakutaknál 1%, 2. mélyfúrású kutaknál 4%, 3. medencéknél 1%,