Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - III. Makó-Kléger Sándor: A M. Kir. Iparügyi Minisztérium munkálatai a hazai ivóvízellátás fejlesztése terén

AZ IPARÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKÁLATAI 377 Az első és legfontosabb kérdés, amely a tervezetnél felmerül és amelyre ezeknek az adatoknak felelniök kell : mekkora a napi vízszükséglet ? A felsorolt adatok erre bárom támpontot nyújtanak. Az egy-egy lakosra eső évi termelt vízmennyiség az összes lakosok után számítva 27-3 m

3, vagyis átlagban naponta 75 liter. A vízzel ellátott lakosokra fejenkint évi 35-5 m

3, vagyis átlagban napi 97 liter jut. Az egy-egy bekapcsolt házra eső évi víztermelés 540 m

3. Szándékosan használom a „termelt" víz kifejezést a szokásos ,,fogyasztott" víz helyett, mert a vízművet a termelendő vízre kell méretezni, ami mindig több a fogyasztott víznél és legfeljebb az elfogyott vízzel egyenlő. Mit jelentenek mármost ezek az adatok a tervező számára ? Elsősorban két tanulságot. Az egyik az, hogy nálunk, különösen napjainkban, amikor a tervezésnél nem csupán a jóságra, hanem az olcsóságra is nagy figyelemmel kell lenni, mert ez gyakran egyszersmind a kivihetőséget is jelenti, a vízszükséglet megállapításánál nem lehet egyszerűen a város népszámlálási adataiból kiindulni, hanem kutatni kell azt, hogy ebből a lakosságból mennyi él tulajdonképen benn a városban. Nálunk erre annál inkább ügyelni kell, mert hiszen 29 vízvezeték nélküli városunk között legfeljebb ö olyan van, amelyben a tanyai lakosság száma a lakosság összeségéhez mérten jelentéktelen. A másik, az üzemi költségvetésnél felhasználható, tanulság az, hogy nálunk még az évtizedes múltú városi vízműveknél is a lakosságnak átlagban legfeljebb 80%-a tekinthető tényleges fogyasztónak. A termelendő vízmennyiség meghatározásánál viszont a tervező akkor jár el kellő gondossággal, ha az előbb említett városi belső lakosságot 100%-kal veszi számításba, vagyis a vízmű teljesítőképességének megállapításánál az előzőkben a vízzel ellátott lakosságra közölt adatokat veszi alapul. Ha tehát a tervező valamely városban megkereste a városi lakossíig számát, akkor ezt kereken 35 m

3-rel szorozva, megkapja a termelendő évi vízmennyiséget. Hasonlóan, kereken 100 literrel szorozva, kapja az átlagos napi víztermelést az egyidejű lakosszámra vonatkoztatva és azoknak az egészségügyi követelményeknek a figyelembevételével, amelyeket nálunk a fogyasztók az üzem első évtizedében a vízmű iránt támasztani szoktak. Az így nyert adatokat a tervező ellenőrizheti, ha megállapítja a tervezett városi csőhálózat mentén jelcvő házak számát és ezt megszorozza kereken 550 m

3-rel. Természetes, hogy a víztermelő telepet nem az így kiadódó átlagos napi vízszükségletre, hanem ennél jóval többre kell méretezni. Mivel szakkönyveink legtübbnyire német eredetű adatokat közölnek, rá kell mutatnom arra, hogy a németországi viszonyok sem az óránkinti, sem az átlagos, sem a legnagyobb napi, sem a legnagyobb havi fogyasztás tekintetében hazai viszonyainkkal nem egyezőek és így a német adatok nem is alkalmazhatók minden meggondolás nélkül hazai viszonylatban. A. német birodalomban részben a sokkal fejlettebb gyáripar, részben a fokozottabb egészségügyi követelmények miatt az átlagos fogyasztás a miénknél lényegesen magasabb, fejenkint és évente 43-14 m

3. Viszont a fogyasztás megoszlása mind órák, mind napok és hónapok szerint sokkal egyenletesebb, mint nálunk, ahol ez utóbbiakat a szélsőségesebb éghajlati viszonyok is erősen befolyásolják. Annak igazolására, hogy az ipari fejlettségnek milyen nagy hatása van a fenti tényezőkre, csak két német város adatait állítom egymással szembe. Az erősen iparosult Essenben az összes fogyasztás 44%-a ipari és 28%-a háztartási ; a kevésbbé iparosult majnamenti Frankfurtban 16% az ipari és 62% a háztartási