Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)
286 BABOS Z. MAYER L. A hazai ármentesítések és lecsapolások által teremtett új helyzet képének megrajzolásánál szándékosan hagytuk utoljára a kérdésnek rövid megvilágítását a megcsonkított Magyarország szempontjából. A trianoni béke leszakította az ország testéről az összes hegyvidéket. A magyarság kezén a dunántuli dombvidék mellett egyedül a régi Magyarország legmélyebb medencéje maradt meg, amelynek legjellemzőbb földrajzi tulajdonsága, hogy területének közel 1/ 3-a az Adria feletti 100 m magasság alatt marad. 1935-ben a mezőgazdasági művelés alatt álló 12-8 millió kat. holdból 4-1 millió kat. hold a vizitársulatok érdekkörébe vont ártér, tehát a régi állapotra kimutatott 17% helyett a mezőgazdaság bírtokállományának 32%-a volt olyan terület, amelyet egykor az árvizek fenyegettek. Az ország népességének jelentős szaporodásával a termőföldek gyarapodása már nem tud lépest tartani ; az egy főre jutó termőföldterület évről-évre kisebb. Míg 1920-ban egy lakosra 1-6 kat. hold mezőgazdasági terület jutott, 1935-ben már csak 1-43 kat. hold. A helyzet nem változott -lényegesen az ország területének megnagyobbodásával sem, hazánkban ma 92 lélek jut egy km 2-re. A mezőgazdasági termelés fokozása és biztosítása tehát országos fontosságú érdek. Az ártereken ma már milliók élete és vagyona forog kockán. Ebből a helyzetből önként adódik, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítani kell a nemzeti létünket őrző víziművek kifogástalan állapotát. További munkálatokkal a mezőgazdasági termelés szolgálatába kell még állítani azokat a területeket is, amelyeknek zavartalan megművelését eddig a megismétlődő vízkárok bizonytalanná tehették és végűi ugyancsak vizimunkálatokkal, öntözéssel kell hazánk földjének eltartóképességét fokozni. A magyarság küzdelmeit és nagy munkáját vázoló összefoglalásunkat gróf Széchenyi István emlékének felidézésével fejezzük be. A legnagyobb magyart dicsőíti a verőfényes alföldi róna ringó búzatábláival, a szabályozott folyók a rajtuk úszó hajókkal, a városokat és a távolba vesző ártereket védő töltések, a káros vizeket levezető csatornák sokezer kilométere, a hajdani mocsarakat átszelő vasutak sínpárja a határokon innen és túl. Lehet, hogy a természetes fejlődés rászorította volna az ország vezetőit arra, hogy az ármentesítések és vízrendezések ügyét megoldják. Ha azonban Széchenyi látnoki tettereje nem akkor — egy évszázaddal ezelőtt — indítja meg a létkérdésünket jelentő nagy munkát, akkor csak túl későn, vagy egyáltalában nem készült volna el. Trianon után már nem rendelkeztünk azzal az anyagi erővel, amely ilyen hatalmas munkának végrehajtásához szükséges. Talán éppen az ármentesítések korszakának ,,az új honfoglalás"-nak eredménye ad lehetőséget arra, hogy majdan egy új, de nem jelképes honfoglalással visszaszerezzük mindazt, amit a magyar kultúra ezer éven át teremtett. IRODALOM. Dékdny Mihály: A magyarországi ármentesítő társulatok. (Weiszmann testvérek könyvnyomdájából. Budapest, 1878.) Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége. (A Magyar Mérnök és Építész Egylet Vízépítési szakosztályának kiadványa, Budapest, 1931.) Kolossváry Ödön: Magyarország mederrendező és árvédelmi munkálatainak fejlődése 1899-ig. (A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium kiadványa. Budapest, 1905.)
