Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

ÁBJVIENTESÍTÉSEINK FEJLŐDÉSE 283 A gróf Széchenyi István fellépése óta tervszerűen végrehajtott vizimunkálatok nagy hatással voltak hazánk gazdasági életének fejlődésére, hiszen a mezőgazdasági művelés alatt álló területeknek közel 1/

5-e ezek révén jutott a nemzet birtokába. Ennél talán még kimagaslóbb a vizimunkálatoknak a művelődés terjedésében jutott szerep. Az ország közepét elfoglaló mocsárvilág és a környező árterületek letelepedésie alkalmatlanok voltak. A járhatatlan, lakatlan ingoványokba, pusztaságokba a műveltség még akkor sem tudott behatolni, midőn az ország domb- és hegyvidékei már régen a nyugati kultúra védőbástyái voltak. Az ármentesitések és lecsapolások tették lehetővé ezeknek a területeknek benépesedését s rajtuk állandó jellegű lakótelepek keletkezését. Az egykor vízjárta területekre a magyar mérnök és munkás munkája nyomán bevonulhatott az iskola és vele a magasabb műveltség. A többhetes utazások hírhedt földjén szárazzá lettek az utak, zavartalanná vált a forgalom. A tavasszal és ősszel addig járhatatlan dülőutakon állandósulhatott a közlekedés, amely mind a földek megművelése, mind a terményértékesítés szempontjából nélkülözhetetlen. A kereskedelmi élet kibontakozásához szükséges vasúthálózat kiépítéséről sem lehetett addig szó, amíg a mocsarak, ingoványok el nem tűntek. Hogy csak néhány példát említsünk, a szolnok—debreceni, budapest— gyékényesi, a kiskörös—kalocsai, az Ecsedi-láp egykori területét átszelő három helyiérdekű, a gyékényes—barcsi vasútvonal mind olyan vidéken létesült, ahol azelőtt még a gyalogos közlekedés is nehézségekbe ütközött. A fertővidéki vasút megépítése szintén csak a Hanság mocsarainak lecsapolása után vált lehetővé. A budapest—szabadkai vasútvonalnak a pestmegyei dunavölgyi mocsarakat átszelő szakaszán a vasúti töltések helyenkint ismételten lesüllyedtek és csak folytonos utánemeléssel tudták végűi a pályatest állékonyságát biztosítani. A vasúti hálózat kialakulása után kerülhetett csak sor a kőben szegény Alföld köves útjainak kiépítésére. Minderre gondolni sem lehetett addig, amíg a vizimunkálatok ezen a területen letelepedésre alkalmas viszonyokat nem biztosítottak. Az ármentesitések és lecsapolások áldásos hatásáról és rendkívüli jelentőségéről beszélve, nem szabad megfeledkeznünk arról a nagyértékű befolyásról sem, amelyet az ország és főként a magyarlakta területek közegészségügyi állapotára gyakoroltak. A középkori feljegyzések ismételten elrettentő képet festenek az Alföldön és a mocsaras vidékeken uralkodó egészségügyi viszonyokról. A legkülönbözőbb fertőzőbetegségek melegágya volt az Alföld, ahol az emberek ezrei pusztultak el az áldatlan állapotok miatt. Ma már a múlté a tolnamegyei dunai ártér idegenektől messze elkerült, járványoktól látogatott ingoványa, a beregmegyei posványok, az Ecsedi-láp, a Kapós völgyének erjedő, gyilkos levegőjű mocsárrengetege s a többi hírhedt maláriafészek. Az ármentesitések és lecsapolások sikeres végrehajtása óta mindez már csak szomorú emlék. Ha mindezek után még arra gondolunk, hogy a nagyszabású vizimunkálatok évtizedeken keresztül hány ezer embernek adtak kenyeret, hogy az elköltött milliókat csaknem teljes egészükben munkabérként fizették ki, következéskép a vízrendezés a legszociálisabb közmunkák egyike, ekkor már feleletet is kaptunk az összefoglalásunk elején feltett kérdésre. Ne keressük tehát a hibát a legnagyobb hazai munkálatban, amelyet valóban magyar ész és magyar munka teremtett meg. s amelyre a világ bármely népe büszke lehetne.