Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

278 BABOS Z. MAYER L. nyékezték, amelyekből hatalmas hordalék mennyiség ömlött a völgyekbe, eltorlaszolva, eltömve minden medret. így a vizek szétterültek völgyeikben és mocsarakká változtatták azokat. Ahol sem a folyók kiöntései, sem az emberi művek nem okoztak bajt, ott maga a felszín alakulása volt a vízkárok előidézője. A síkság lefolyásnélküli medencéit állandó vízállások foglalták el, amelyek átmenetileg legfeljebb őszre száradtak ki. Ahol a természet nem csinált bajt, ott gyakran az ember rontotta el különböző rendeltetésű gátjaival az ősi állapotában lakályos vidéket. Közülük főleg a malomgátak váltak idővel hírhedtekké. A vízimalmok múltja visszanyúlik első királyunkig. A későbbi évszázadok alatt számuk hatalmasan megnövekedett . A nagyesésű vízfolyások völgyében nem sok bajt okoztak, de annál többet a kishozamú, csekélyesésű vízfolyások mentén, így a Dunántúlon, a Kisalföld északi és a Tiszántúl keleti szélén. Itt a vízimalmok duzzasztógátjai a völgyeket teljesen elzárták s ezzel megindították az elmocsarasodási folyamatot olyan vidékeken, amelyek azelőtt vízkárt sohasem ismertek. A halászok számtalan vízfogó gátja szintén sokszor hozzájárult ahhoz, hogy azelőtt száraz völgyek vizenyőssé változtak. A malomgátak főleg rőzséből, földből készültek, de sok esetben két sor cölöp volt a vázuk, melynek közét trágyával, szalmával, földdel töltötték ki. Környékük elmocsarasodása után idővel átkelési helyül is szolgáltak és az ingoványokban rajtuk vezetett az egyetlen járható út. így hadászati jelentőségük letagadhatatlan. A török és kuruc háborúk idején sokszor jutottak szerephez. Hogy csak a nagyobb vízfolyásokat említsük, a Vág, Nyitra, Garam alsó szakasza, a Rába, Sió, Sárvíz, Kapós stb. tele volt velük. Pl. a fehérmegyei kajtori völgyet Keresztúrnál és Abánál két malomgát teljesen elzárta. A Sión fennállott négy malomgát hasonlóképen mocsárrá változtatta a Sió völgyét és a Balaton partvidékét is, mert magasan tartotta a tó vízszínét. Közülük különösen az ozorai malom volt igen értékes. Tulajdonosaik, az Eszterházyak, 1862-ben önként mondtak le róla.

1 Somogy megyében a Kapós völgyét még a mult század elején is nyolc malomgát rekesztette el. A rendkívül ártalmas gátak megszüntetése céljából a múltban nem egyszer törvényhozási úton kíséreltek meg a malomtulajdonosok ellen fellépni, de kevés sikerrel. A mocsárrá változott területeknek a mezőgazdaság számára való megmentése természesen utóbb sok pénzt és munkát emésztett fel. Mindamellett, hogy hazánk elmocsarasodásának kórokozója részben a több ezer vízimalom duzzasztógátja volt, nagy jelentőségük vitán felül áll. Az emberi és állati erő mellett az egyetlen ismert energiaforrás a víz volt, mely teljesítőképesség és gazdaságosság dolgában még az akkori kezdetleges üzemi berendezésekkel is messze felülmulta az előbbieket. Az ipar és bányászat számára éppoly nélkülözhetetlenek voltak, mint a hadseregek lőpormalmai ; a vízikerék megbecsülhetetlen kincsnek számított. Nemzetgazdasági értékük oly nagy volt, hogy a fontosabb vizimalom-jogokról külön királyi adományleveleket állítottak ki. Az akkori földértékelési viszonyok közt egy-egy jelentősebb vízimalom több ezer hold földdel ért fel. Nem csodálható, hogy ilyen körülmények között az üzembentartásukhoz fűződő fontos érdekekre való tekintettel elzárták a völgyeket, sőt olykor lépcső1 A Balaton és Sió szabályozása történelmének rövid vázlata, előadva egy társulati tag által. (Pécsett, a lyceumi könyvnyomdában, 1863.)