Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

ÁBJVIENTESÍTÉSEINK FEJLŐDÉSE 247 A világháború utáni évek első jelentősebb töltésépítkezése a Szolnok-ÚjszászZagyvarékási Ármentesítő Társulat védővonalának építése volt. Sor került végre a Zala alsó szakaszának rendezésére is. Ennek munkálatait 1922 után a Kisbalaton Vízrendező Társidat indította meg. Ma már a Zala kétoldali töltésezés között folyik keresztül a Kisbalaton egykor áthatolhatatlan mocsarain és a jövőben csak az ártér belvizeinek rendezéséről kell még gondoskodni, hogy a kiterjedt mocsarakat a mezőgazdasági művelés végleg eltüntethesse. A társulati élet egyik kiemelkedő mozzanata volt 1923-ban a tiszai és dunai ármentesítő érdekeltségek szövetségeinek egyesülése ; megalakult a Tisza-Dunavölgyi Társulat. A trianoni békeszerződés által teremtett állapotokra éles fényt vet az 1925 telén a Körösökön fellépett árvíz, amelynek nyomán december 24-én román megszállott területen, Borosjenő és Kisjenő közelében két helyen is átszakadtak az elhanyagolt töltések és a betóduló víz a gátak mentett oldalán folyt le az Alsófehérkörösi Ármentesítő Társulat magyarországi árterére, ahol 14.850 kat. holdat borított el. Ennek hatása alatt a Körös-menti társulatok egyrésze a határ mentén, a völgyre merőlegesen újabb töltéseket emelt, hogy elszigeteljék árterüket a megszállott területre került részektől. Ezen a vidéken 1939-ben is komoly árvédekezésre volt szükség, hogy hasonló csapások meg ne ismétlődjenek. Az árvédelmi töltések megerősítésére irányuló munkálatok mellett helyenként még olyan öblözeteknek és területeknek az ármentesítésére is sor került, amelyek eddig vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak gyönge, céljuknak nem megfelelő, gátakkal voltak oltalmazva. Ezek közül első helyen említjük meg a Tiszaszamosközi Ármentesítő Társulat munkálatait, amelyek egy új tiszai védővonal kiépítésére irányultak. Tiszabecs és Kisar között volt már eddig is egy 38 km hosszú balparti védőgát, de ez a nagy tiszai árvizek ellen nem nyújtott oltalmat. Kisar és Vásárosnamény között pedig egyáltalában nem volt töltés. Az igen hiányos védővonal nem tudta megakadályozni az érdekeltség árterületének gyakori elöntését és súlyos károsodását. Az új tiszabalparti töltés építése 1927-ben indult meg és 1930-ban fejeződött be. A dunavölgyi munkálatok közül megemlíthetjük a dunaalmási és a sződ-felsőgödi helyi jelentőségű rövid védővonal kiépítését, valamint a Lajta Vízrendező Társulat 1929 óta végzett mederszabályozásait és gátemeléseit. Meg kell még emlékeznünk a Kaposvizi Társulat munkálatairól is. A Kapós völgye az 1835ben befejezett mederszabályozás óta csak átmenetileg, csapadékos időszakban, vagy hóolvadás alkalmával került részben víz alá. Megfelelő fenntartás hiányában utóbb egyre jobban feliszapolódott a Kapós medre, a szaporodó elfajulások és a partok erős benőttsége idővel fokozottan akadályozta a nagyvizek szabad lefolyását és a vízkárok egyre gyakoribbak lettek. Erősen érezhetővé vált a völgyfenék lecsapolt tőzeges altalajának erős ülepedése is, ami a vízlevezető csatornák kimélyítését tette volna szükségessé. Az egyre gyakrabban fellépő elöntések ellen a partokon felhányt földsáv (deponia) nem nyújtott kellő védelmet, mert alacsony s nem is összefüggő volt. A régi, bedőlt zsilipek helyén se létesült megfelelő elzárás. A mindjobban súlyosodó állapotok megszüntetése céljából 1929—31-ben a Kapós medrét ismét jókarba helyezték, a partokon pedig megkezdődött a már meglévő földrakat (deponia) felhasználásával az árvédelmi gátak építése is. Mind ezek a munkálatok, mind pedig a mellékvízfolyások visszatöltésezése során a Kaposvizi Társulat a legutóbbi 9 esztendőben megkétszerezte védővonalának hosszát, amely ma 91-6 km.