Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

ÁBJVIENTESÍTÉSEINK FEJLŐDÉSE 243 romlottak a viszonyok, mert amit meghagyott a forradalom zűrzavara, arra több helyen rátették a kezüket a megszálló csapatok. Ilyen lezüllött állapotok közepette következett be az 1919. évi tiszai nagy árvíz, amely félelmetesen magas vízszínével minden eddigit meghaladt. Csak borzalommal gondolhatunk arra, hogy milyen körülmények között igyekeztek a társulatok az áradat betörését védőgátjaikon megakadályozni, melyek mögött egyik oldalon a vörös, másik oldalon pedig a román csapatok ásták be magukat és lőtték nemcsak az árvizet felfogó, amúgy is rendkívüli módon igénybevett töltéseket, hanem az elszánt árvédekezőket is. Valóságos Isten csodája, hogy két kisebb öblözetet elöntő gátszakadáson kívül (az egyik a Sebeskörösi Ármentesítő Társulat területén, Szeghalomnál, a másik a Tisza-köröszugi Ármentesítő Társulat területén, a tiszasasi határban, összesen 45 ezer kat. hold) továbbiak nem következtek be, mert ezek nyomán eddig még soha át nem élt pusztulás söpörhette volna végig a tiszai árterek rónáit. A Trianonban reánk erőszakolt békeszerződéssel páratlanul álló vízrajzi egységünk semmivé foszlott, a csaknem évszázados múltra visszatekintő vízszabályozási és ármentesítési munkálatok rendkívüli eredményei pedig máról holnapra kérdésessé váltak. Nemzetünket, amely fáradságot és anyagi áldozatot nem kímélve hódította meg az ország közepén terpeszkedő mocsárvilágot, éppen a munka befejezésekor fosztották meg attól, hogy világviszonylatban egyedül álló teljesítményének gyümölcseit élvezhesse. A trianoni béke aláírásakor gr. Széchenyi István nagy terve, a magyar síkságok ármentesítése, már csaknem teljes egészében megvalósult. Folyóink árvizei, melyek alig 80 évvel ezelőtt még szabadon pusztították végig a termékeny völgyeket, most béklyóba verve, a több, mint 400 millió köbméter földmunkát képviselő, 7238 km hosszú védőgátrendszerrel megzabolázva futottak le a Vaskapu felé. A legnagyobb magyar építő lánglelke által életrehívott, több nemzedéket foglalkoztató munka 6,695 825 kat. hold termőfölddel ajándékozta meg ezeréves hazánkat, amelynek lakossága 1910-ben már 20,886.487 lelket számlált. Ennek a tömegnek ellátásáról 30,854.865 kat. hold szántó, kert és rét (szántó egyedül 24,841.506 kat. hold) és 6,743.489 kat. hold legelő gondoskodott, tehát hazánk lakosságára fejenként 1-8 kat. hold termőföld jutott. Az elmúlt évtizedek folyamán a terméketlen területek rohamosan fogytak (pl. a nádasok az 1880. évi 156,698 kat. holdról az 1910. évi 97.825 kat holdra csökkentek), a kultúra számára meghódított terület kiterjedése ezzel párhuzamosan növekedett. Ebben az időben a termőföld gyarapítása volt a legegyszerűbb mód a népesség szaporodásával növekvő szükségletek fedezésére.

1 Ebből a szemszögből vizsgálva az ármentesítő munkálatok jelentőségét, értékük nagymértékben megnő. Az árvédekezés létérdekké s így szervezetének kiépítése elsőrendű kérdéssé vált. A imdtban gyűjtött gazdag tapasztalatok alapján számos rendeletet adtak ki az árvízkárok elhárítása érdekében. Amíg az ország szívében egy feladata magaslatán álló, példásan működő központi intézmény látta el az állami felügyelet és a vízjelző 1 Larnpl Hugó : Vízrendezési és vízhasznosítási munkálatok múltja és jövője Magyarországon. (Különlenyomat a m. kir. földmívelésiigyi minisztérium kiadásában megjelent „Tiszántúl öntözése" e. műből.)