Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
1. szám - II. Trummer Árpád: Víziútjaink fejlesztése
24 TR TJMMER ÁRPÁD a fenti két víziúton megfelelő forgalomra lehet számítani, ami a visszakapott komáromi kikötő forgalmának emelése szempontjából is kedvező volna. A víziutak nyugati csoportja, mint az előadottakból kitűnik, elsősorban a magyar gazdasági életnek nyugat felé irányuló forgalmát szolgálja, emellett azonban a Duna—Tisza-csatorna révén módot adna a Dunántúlnak a Tiszántúllal való rövid összeköttetésére is. A két csoport szerves egységet alkotna és alkalmas volna arra, hogy az olcsó víziszállítást kívánó tömegáruk — elsősorban a szemestermények és építési anyagok — az ország egyik részéből a másikba juthassanak el, s ezáltal nemcsak az ország gazdasági vérkeringését élénkítsék, hanem a szükségletek olcsóbb beszerzését is lehetővé tegyék. A legközelebbi jövő feladatául megvalósítandó víziutakat a 9. sz. ábra mutatja. Mint ezen láthatjuk, az elgondolás sokkal szerényebb, mint századunk elején a „Folyócsatornázási osztály" által kidolgozott tervek megvalósításával elérhető víziút-hálózat. A vázolt fejlesztés körülbelül csak azokat a víziutakat valósítja meg, melyek az a 1908. évi XLIX. t.-c. alapján tervbevettek közül hazánk jelenlegi területéreesnek. Kibővült azonban a harminc év előtti elgondolás a Tiszát a Berettyóval összekötő csatornával és a Sebes-Körösnek, valamint a Berettyónak hajózhatóvá tételével. Ezek a víziutak előreláthatólag a nagy magyar Alföld életképességére és jövendő fejlődésére lesznek rendkívüli hatással, s minthogy az ország ma az Alfölddel áll, vagy bukik, ezeknek a víziutaknak megépítése a magyarság elsőrendű érdeke. Talán azt mondhatná valaki, hogy víziútjaink fejlesztésére most adott elgondolás nem jelent fejlődést a harminc év előtti tervekhez képest, hiszen nagyban és egészben a régiek nyomán jár. Ez kétségtelen, de nem szabad elfelednünk, hogy a most előadott fejlesztés nem jelenti és nem is jelentheti a magyar víziúthálózat végső állapotát, hanem csak azokat a legközelebbi, mondhatnám sürgős teendőket, amelyeket a jövő évtizednek meg kell valósítania. És ez adja a lényeges különbséget a három évtizedes programmal szemben, melyet vízügyi politikánk akkori irányítói 1908-ban nagy gondossággal és megfontolt előrelátással dolgoztak ki. Ha ezt a programmot a vonatkozó törvénynek megfelelően 25 év alatt zavartalanul végre lehetett volna hajtani, az akkor elgondolt víziutak 1933-ban már teljesen készen állottak volna a magyar közgazdaság szolgálatára és javára. A közbejött világpolitikai események meghiúsították elődeink tervszerű előrelátó munkáját, de nem szüntették meg víziútjaink fejlesztésének szükségességét, sőt ellenkezőleg — mint az előzőkben röviden vázoltuk —, fokozták a magyar víziúthálózat jelentőségét és fejlesztésének sürgősségét. Az elmulasztott időt rövidesen pótolnunk kell, mert a szükség rövidesen kopogtatni fog és számonkéri a végre nem hajtott munkát. * * * Valamely munka létrejötte annál valószínűbb, minél kedvezőbb a pénzügyi fedezetet érintő költségelőirányzat. Ezért a tervezésnél a takarékosságot érvényesíteni kell. A Duna és Tisza folyók kisvízi szabályozásánál és a gázlók rendezésénél már kialakult az a rendszer, amely a szűkös hazai viszonyokhoz simul és a külföldi hasonló munkálatokhoz viszonyítva, aránylag olcsón éri el a tervezett célt. Különösen a Tisza folyó kisvízi szabályozásánál alkalmazott és Iványi Bertalan által továbbfejlesztett rendszer jelent ezen a téren kitűnő eredményt. Ezért hajózó vizeink rendezésénél a jövőben is a jól bevált és kedvező eredményeket hozó magyar kisvízi
