Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
1. szám - II. Trummer Árpád: Víziútjaink fejlesztése
20 TR TJMMER ÁRPÁD Mint látjuk, a víziutak keleti csoportja elsősorban a hazai mezőgazdaság és hazai ipar érdekeit szolgálná és alkalmas volna arra, hogy a nagy magyar Alföld tiszántúli részének elmaradt mezőgazdasági, kulturális és szociális helyzetén javítson. A víziutak második, nyugati csoportja terményeinknek nyugat felé irányuló forgalmát és a Duna folyón lebonyolított átkelő (transito) forgalmat mozdítaná elő. Nyugati szomszédunk, Németország, a víziútjainak fejlesztése terén az utóbbi években hatalmas munkálatokat indított meg. Ezek egyike a Rajna—Majna —Duna-csatorna, amelyet 1945-re szándékoznak elkészíteni. Ausztria bekebelezése után pedig már felmerült a Duna—Odera-csatorna terve is. Ez utóbbi a magyar Duna közvetlen szomszédságában, Dévénynél érné el a Dunát. Mint a 3. sz. ábra szemléltetően mutatja, Nyugat és Kelet egyetlen gazdaságos víziútja a Duna marad. Mert ha el is készül a Balti-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Pregel Pripet—Dnjeper víziút, kétségtelenül mégis a Duna marad Európa legfontosabb vidékeit átszelő víziút, amely az áruk nagy tömegét képes a Fekete-tengerre és a Levante vidékére továbbítani. Ennek a hatalmas víziútnak egyik legjelentékenyebb szakasza a magyar Duna és természetadta forgalmi gócpontja, Budapest. Közgazdaságunk elsőrendű érdeke, hogy Budapestnek ezt a fontos szerepét megőrizzük és megakadályozzuk azt, hogy a dunai forgalmat előmozdító épülő és tervezett német csatornák elkészülte után a dunai forgalom súlypontja Budapestről Pozsonyba terelődjék át. Ezenkívül az is elsőrendű érdekünk, hogy hajózásunk a Rajna—Dunacsatornán keresztül Amsterdamig, a Duna— Elbe összeköttetés megvalósulása után Hamburgig kapjon közvetlen összeköttetést. De ez nemcsak azt jelenti, hogy a Duna hajózási viszonyait kell a szükséges mértékben megjavítani, hanem arról is gondoskodnunk kell, hogy a Duna és Tisza különálló vízrendszere a jelenleginél rövidebb összeköttetést kapjon s ez által a nagy magyar Alföld mezőgazdasági terményeinek nyugat felé közvetlen viziúton való szállítását lehetővé tegyük. Erre szolgálna a Duna—Tisza közötti csatorna, amelynek jelentősége egyfelől a német víziutak fejlődése, másfelől az alföldi öntöző csatornák megépítése következtében lényegesen időszerűbb, mint századunk első évtizedeiben, mikor a csatorna megépítésére az első komoly törekvések történtek. Sőt a földmívelésügyi minisztérium vízügyi műszaki főosztálya által 1933-ban készített és már idézett emlékirat megírása óta is olyan belföldi és külföldi változások történtek, amelyek a csatorna megépítését nemcsak időszerűvé, hanem valósággal sürgőssé teszik. Ma már valóban elérkezett az az időpont, amelyben a Duna—Tisza-csatorna megépítését közgazdasági, szociális és kulturális szempontok teszik indokolttá éspedig olyan erővel, hogy a csatorna megépítéséhez szükséges tőke előteremtését is meg kell oldanunk. Térjünk azonban vissza víziútjaink nyugati csoportjához, amelynek feladata volna az ország közgazdaságát belekapcsolni a nyugati hajózási forgalomba s e mellett a Duna és Tisza különálló vízrendszerét is összeköttetésbe hozni. A víziutak nyugati csoportjával kapcsolatban végrehajtandó munkálatok : a) A Dunának Gönyütől az országhatárig terjedő szakaszának kisvízi szabályozása s ezáltal a jelenlegi gázlók rendezése. A Felső-Duna egyes gázlóinál ugyanis a folyam alacsony vízállása idején alig 15 deciméteres a vízmélység, ami a folyami nagyhajózáshoz nem elegendő. Tekintettel arra, hogy az újabb német víziutak a 2-0 m-es, sőt a legújabbak 2'50 m-es merülésnek megfelelő vízmélységre épülnek,
