Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
4. szám - dr. Viczián Imre: Néhány szó a hajózócsatornák méreteinek kérdéséhez
496 törekvést nem árultak el, amely a nagyhajózás lehetővétételére irányult volna. Még a Marne— Saône-csatorna is, melyet véglegesen 1880—1907 között fejeztek be, (rövid kezdeti szakasza már 1861—1879 közt elkészült), csak 300 tonnás hajókra épült ki ; holott ez a víziút tulajdonképen a nagyhajókkal járható Szajnát és Saőne-t köti össze. Ugyancsak 300 tonnás hajókra kezdték építeni, közvetlenül a háború előtt, a Nord-csatornát (építését nem fejezték be) és a kishajókhoz való ragaszkodást láthatjuk a legújabb időkben kivitelre kerülő munkálatoknál is. Az 1930-as években például kivitelre került a Moselle csatornázása, Metz és Thionville között. A Moselle a Marne—Rajna-csatornával találkozik, majd észak felé folyva, beomlik a Rajnába. A Moselle partvidékének forgalma tulajdonképen a Rajna felé irányul ; vasércek mennek itt ki a rajnamenti német ipartelepek felé. Tekintettel a rajnai nagyhajózásra, szóba került a Moselle-oldalcsatornának és az összes műtárgyaknak olyan méretekkel való megépítése, amely a rajnai nagyhajók közlekedését a Mosellevidéken is lehetővé tette volna. Minthogy azonban a németek a Moselle-nak németországi (Rajna-torkolati) szakaszát nagyhajózásra nem építették ki, a rajnai nagyhajók bejutását a Moselle-be, illetve annak oldalcsatornájába biztosítani csak más útirányon át lehetett volna, mégpedig úgy, ha elsősorban a Moselle-nek a Marne— Rajna-csatornáig terjedő szakaszát, másodsorban a Marne—Rajna-csatornának aMoselle-el való találkozásától Strassburgig, a Rajnáig terjedő szakaszait—jelenleg mindkettő csak 300 tonnás hajót fogad be—nagyhajózásra alakították volna át. Ez a munka olyan áldozatokat kívánt volna, hogy a nagyméretű Moselle-csatornázás tervét elejtették és az építkezést végül is 350 tonnás hajók alapulvételével hajtották végre. A jövő esetleges fejlődésére annyiban voltak tekintettel, hogy kisajátították a későbbi nagyobb szelvényhez szükséges területeket és a hidaknak olyan szelvényt adtak, amely a nagyhajóknak felel meg. Ellenben a hajózózsilipek már csak a 350 t-ás hajókra épültek és, ha később át akarnak majd térni a nagyobb méretekre, bővíteni kell a szelvényt és a kis hajózózsilipek helyett, illetve ezek mellé, újakat fog kelleni építeniök. Hogy a franciák az újabban épült csatornákat is csak 300 t körüli hajókra tervezték, ennek indokául — éppen az előbbi példa alapján — fel lehetne hozni azt, hogy az új csatornák hossza a régiekéhez képest nem számottevő, tehát hiába készültek volna ezek bővebb szelvénnyel, a kiscsatornák évszázados rendszerében egy-két nagyobb hajókkal járható, modern csatorna még nem sokat jelentett volna és a víziutak nagyrészén továbbra is csak kishajóval lehetett volna közlekedni. Ha azonban Franciaország egyáltalán, valaha is, át akarna térni nagyobb csatornahajóra, akkor ezt egyszer mégis el kellene kezdenie. Elvégre a régi kiscsatornáknak sem kell örökre olyan szűkeknek maradniuk, mint amilyen szűkre eredetileg épültek. Erre maguk a franciák is gondoltak már ; legjobban bizonyítja ezt az 1879-es csatornareform. 1879 előtt a francia csatornák világában nagy összevisszaság uralkodott. Ahány csatorna, annyiféle mérettel, vízmélységgel, hajózózsilippel épült, mindegyik aszerint, hogy mi volt az a hajótípus, amely a csatorna kiindulópontjául szolgáló folyón közlekedett. Minthogy az egykori, szabályozatlan folyókon csak kis dereglyék jártak, a régi csatornák még a maiaknál is sokkal szűkebbek voltak és a víziutakon még az a 300 tonnás bárka sem haladhatott mindenütt végig, amely a hetvenes években Franciaországban már uralkodó típussá kezdett válni és amely mint mértékadó hajó szerepel ma is.
