Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - dr. Sabathiel Richárd: Földbeágyazott nyomócsövek méretezése

461 vezeték nem ülepedik egyenletesen. Ez okból, de zsugorodási tünetek miatt is a keresztirányú repedések elkerülése végett a csővezetéket 25—30 m hosszú szakaszokra kell osztani és a szakaszok között dilatációs kötéseket kell létesíteni. Ezáltal az egyes szakaszoknak egyenlőtlen ülepedésekből származó alakváltozása egymástól független. Egyenletes földbetöltés esetében egy-egy szakaszon (Brenecke nyomán) abból indulunk ki, hogy az ülepedésekből származó talajreakciók egyen­letes p terhelés mellett úgy oszlanak meg, hogy a legnagyobb fajlagos reakció nem nagyobb a legkisebb fajlagos reakció 1-5-szeresénél. Felvesszük, hogy az el­oszlás Indiámvonalszerű (sinus), ami a cső deformációjának is megfelelő. Tehát a reakciók ábrája egy hullámvonal, mely­nek ordinátája középen 4/ 5 p a széleken ®/ 5 p (ez fordítva is lehetséges, amidőn a cső in­kább középen fekszik jobban föl), lásd 3. ábra. A felső p terhelést és a hullámvonalas reakciókat ösz­szetéve a hajlító erők ábrája egy •m= 1/ 6 p kilengésű hullámterületet ad. A cső negyed hosszára eső hajlítóerő összege a sinus vonal területi integ­rálja szeiint —; két ily negyed terület eredőinek távolsága egymástól —. Tehát 2 7T T TYL Z 2 U Z 2 / a maximális nyomaték M = —- = —— vagy a -r 3-ot kereken tízzel számítva • 2 .t 2 10 B 100 Megemlítjük, hogy a nyomaték számításánál a p meghatározása igényel legtöbb meggondolást. Ha a földtakarás kicsiny, úgy a cső, a benne foglalt víz és a cső fölötti földsúly számítható, a súrlódások folytán környezetie való teher­átadódás folytán mintegy 20 százalékos redukcióval. Ha a cső mélyebben fekszik, akkor a földsúlynak csak bizonyos része vehető figyelembe. Kísérletek szerint, mint ismeretes, a föld terhelése a csövekre a mélységgel csak bizonyos mértékig növekszik, azontúl pedig ugyanaz marad. A csővezetékekre ható nyomások és terhelések közelebbi megállapítására igen célszeiű volna vékonyfalú rugalmas kísérleti csöveket beépíteni és azok alakváltozásaiból a nyomásokra követ­keztetni. A tiszafüredi szivattyútelep részére alternative tervezett nyomócsővezeték statikai számítása Az 1-6 m belső átmérőjű csöveknek (lásd 4. ábra) legnagyobb belső nyomása a középpontra 93-15—86-6—6-65 m, lökésekre 10%-ot számítva 7-3 m. A csövek földtakarása a záradék felett 1 m, a cső szilárdsági vonalának sugara r o=0-88 m. 3. ábra.

Next

/
Thumbnails
Contents