Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
1. szám - A M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal 1937. évi jelentése
14 „A Tiszántúl öntözése" című 250 oldalas mű részletesen ismertet, ezen a helyen nem foglalkozunk és csak az általános terv elkészítése utáni időben végzett részletes tervezési munkákra terjeszkedünk ki. A törvény alapjául szolgáló általános terv elkészítése után a Földmívelésügyi Minisztérium kebelén belül működő Tervező Csoport haladéktalanul megkezdte és elkészítette a Körösön, Békésszentandrásnál tervezett vízlépcső részletes elrendezési, valamint az oldalcsatorna részletes földmunka-tervét és ennek alapján 1936. év nyarán kiírta a földmunkálatokat. A munka végrehajtásának biztosítása érdekében a Tervező Csoport a Közszállítási Szabályzat 15. §-a értelmében augusztus hó 31-én zártkörű versenytárgyalást tartott. A földmunkák végrehajtásával párhuzamosan elkészültek az oldalcsatorna kőburkolati és partbiztosítási munkáinak részletes tervei is. Ugyancsak 1936. év nyarán, a németországi duzzasztóműveknek helyszínén történt tanulmányozása után elkészült a duzzasztómű mederelzáró vasszerkezetének általános terve és kiírási művelete. A versenytárgyalást a Tervező Csoport 1937. év március hó 1-én tartotta meg. A kereken 640,000 P-t kitevő vasszerkezeti és gépészeti, valamint elektromos berendezési munkát a Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. nyerte el. Ez a cég a németországi Maschinenfabrik Augsburg—Nürnberg cég szabadalmát képező kampósrendszerű, táblás elzárógáttal tett ajánlatot. A beérkezett ajánlatok közül a Körös vízjárási viszonyai mellett legalkalmasabbnak talált, "előbb említett elzárórendszer kiválasztása után megkezdődhetett a duzzasztómű alapozási és falazási munkáira vonatkozó részlettervek elkészítése és a tervezett munkálatok végrehajtásának vállalati úton való biztosítása érdekében, ezen munkálatok kiírása. A munkálatoknak vállalati úton való biztosítása céljából 1938. év február hó 1-i határidővel nyilvános versenytárgyalást hirdettünk. Az 1937. év nyarán tett külföldi tanulmányúton szerzett értékes adatok felhasználásával megindult a békésszentandrási vízlépcső hajózózsilipjének tervezési munkája és a Hortobágy-csatorna hajózhatóvá tételének tanulmányozása. A hivatalhoz beosztott kinevezett mérnökök létszámának 1937. augusztus 1-ével történt kiegészítése után első dolga az volt a hivatalnak, hogy a tervezett tiszafüredi szivattyútelep és az onnan kiinduló vízvezető csatornahálózat terveit elkészítse. Tekintettel arra, hogy a tervezett öntözőcsatornák hatáskörébe tartozandó terület egy részéről az ottani vízitársulatok a tervezéshez szükséges rétegvonalas térképeket rendelkezésünkre bocsátották és csak egy kereken 30,000 kat. hold kiterjedésű területet kellett előzetesen felmérni, a tervező munkálatokat már szeptember hó közepén meg lehetett kezdeni. Mindenek előtt a vízkivételi mű szivattyúaknájának tervét készítettük el, hogy a vízkiviteli mű víz alatti részét még lehetőleg az 1937. évi őszi tiszai kisvízállások idején megépíthessük. Ez sajnos a Tisza huzamos magas vízállása miatt nem sikerült. A szivattyúakna munkáinak biztosítása érdekében október hó 11-én, a szivattyútelep gépészeti és villamos berendezésének szállítására pedig 1938. évi január 24-én nyilvános versenytárgyalást tartottunk.