Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
1. szám - Szakirodalom
136 Az ünnepi emlékirat tanulmányai közül első helyen kell megemlíteni Reuther dr.-nak, az intézet geológusának tanulmányát Dél-Bajorország talajáról, forrás- és talaj vízkészleteiről és a vízkészletek vegyi tulajdonságairól. A hatalmas tanulmányból kitűnik, milyen fontos a rendszeres hidrogeológiai felvétel a vízellátásnál, főleg akkor, ha a vízgazdálkodást az egész országban általánosan és tervszerűen akarják megvalósítani. A hivatal munkássága egyben példát mutat arra, hogyan kell a vízművek létesítéséhez szükséges legfontosabb előmunkálatokat : a vízkutatást elvégezni. Az emlékirat további tanulmányai során Dittmar a forrás- és talaj vízfoglalás kérdéseivel foglalkozik. Javasolja, hogy a nyilvános és nagyobb magánvízművekről vizikönyvet szerkesszenek, amely tartalmazza a víznyerőberendezések pontos kiviteli tervét, geológiai keresztmetszetét, a különböző (száraz, nedves, hideg, meleg) időkben mért vízhozamokat, a vegyi és bakteriológiai vizsgálatok eredményét, az engedélyezési eljáráson megszabott elvezethető vízmennyiséget, a védőintézkedéseket, végül a különböző vizsgálatok időpontját és a vizsgálók neveit. A vízikönyv a felügyeleti szakhatóságnál volna elhelyezendő. •— Ludwig a szivattyútelepekről, üzemi berendezésükről és üzemvitelükről értekezik.— Kramer a vízkezelésnek néhány módját, (savtalanítás, vas- és mangántalanítás) ismerteti. — Wöhrle a vízszükséglet megállapításáról és a vízfogyasztásról ad összefoglalást. — Dittmar a vízművek általános műszaki berendezéseivel foglalkozik s különösen kiemeli a légoltalmi követelményeket (körvezetékek, bőségesen elhelyezett tolózárak, tartalékgépek, különböző helyekről való víznyerés, medencék és szivattyútelepek álcázása, kisegítő víznyerőberendezések, stb.) —- Bauer a vízmedencék és víztornyok tervezésénél, építésénél és berendezésénél tekintetbe veendő szempontokat tárgyalja. — Ugyancsak Bauer a bajor Jurának már előbb említett csoportos vízmüveit írja le. Ezt követőleg a bajor vízellátási hivatalnak a „négyéves terv"-vel kapcsolatos feladatait fejtegeti. Ezek legfontosabbika továbbra is a szakszerű tanácsadás. Érdekes feladat a vassal takarékoskodó építésmódok alkalmazása (vasbetonmedencék helyett boltozottak !). Egyik törekvésük a hazai pótanyagok helyes kiválasztása és alkalmazása (összekötőcsöveknél kemény porcelláncső). A víz agresszivitásának leküzdésével csökkentik a csövekben a lerakodásokat, stb. — Schmer meglévő közüzemű vízvezetékek vizsgálatának nézőpontjait állította össze. A kérdőpontok szerencsés csoportosításával igen jó és gyors áttekintés szerezhető a vízmüvek állapotáról. A vizsgálatoknak fontos pénzügyi kihatásai is vannak, éppen ezért legalább 3—5 évenkint kell történniök annyival is inkább, mert a falusi vízművek felügyelete, üzeme és karbantartása sokszor nem áll a kor színvonalán. Stimmelmayr a polgármestereknek ad irányítást a vízművek építésével és üzemvitelével kapcsolatos teendőikhez. A vízműlétesítés kezdeményezése törvényes rendelkezések szerint a község feladata, mert neki kell gondoskodni a lakosság tűzvédelméről, a közegészségügyről, stb. A kivitel könnyítése céljából kényszeríthető mindenki, hogy a vízvezetékhez csatlakozzék, sőt azoknak is részt kell venni a költségek viselésében, akik pénzügyi és műszaki okokból — pl. távolesnek a községtől —- nem láthatók el közvetlenül vízzel. Magánosok eddig társulatokba, községek pedig „Zweckverband"-okba tömörülve oldották meg a vízellátást. Utóbbiak helyét az 1937. évi törvény alapján a „Wasser- und Bodenverband" foglalja el. A felügyeleti hatóság mellett a polgármest ernek van nagy szerepe ezeknek a társulásoknak a létrejöttében. A községnek — a polgármesternek — kell a víznyerő és védterületet megszereznie és a vízjogi tárgyalásokban résztvennie. A tőkeszükséglet egy részét a község vagyonából, vagy a lakosság hozzájárulásával kell előteremtenie, az utóbbi természetbeni is lehet (csőárokásás, földmunka). A vízdíj megállapításának alapja az évi kiadások nagysága : a vízműnek általában önmagát kell fenntartania. Az állandó jellegű kiadások (tőkeszolgáltatás, őrzési ós személyzeti fizetések, végül az újítási tartalékgyíijtés) fedezésére szolgáljon az alapdíj, a többi költségek (üzem és fenntartás) a fogyasztás szerinti külön vízdíjban számolandók el. Ahol a vizet természetes nyomással szállítják, rendszerint elegendő az alapdíj bevezetése, mely többnyire átalányszerűen alkalmazható. A tiszta átalány azonban gyakran vízpazarláshoz vezet és így a fogyasztást vízmérők felszerelésével kell ellenőrizni. Az alapdíjért bizonyos mennyiségű víz fogyasztható, az efölötti fogyasztásért azonban külön kell fizetni. Alapdíj nélküli, —• csak a fogyasztást megtérítő, — vízdíj bevezetése új műveknél nem ajánlatos, mert ez esetben eleinte túlságosan takarékoskodnak a vízzel és így a pénzügyi egyensúly felborulhat. Szabályozni kell a csatlakozások készítésének, az új csőfektetéseknek, a vízdíj behajtásának stb. módját is. Mindezekben a kérdésekben a „Landesamt" segít a községeknek. Megfelelő kezelőszemélyzetről is gondoskodnia kell a
