Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
1. szám - Szakirodalom
132 Aki figyelemmel olvassa el a légtömegek mozgására és a csapadék keletkezésére vonatkozó fejtegetéseket, igazat ad Ebermayer már 1872-ben kimondott megállapításának : „bárha az erdőnek éghajlatmódosító hatása vitás lehet, mély fekvésű és nagyobb síkságokon szó sem lehet arról, hogy a fák jelenlétének klimatikus hatásokat lehessen tulajdonítani" ! Vági szerint pedig : „még a legnagyobb mérvű beerdősitések sem tudják a csapadékot jelentősen növelni, mert az erdő az éghajlatnak a folyománya, nem pedig a nedves éghajlat az erdőnek a következménye". Végül idevág Roth Gyula kijelentése : ,,tudományos megbízhatósággal az Alföld egykori erdöborítottságát még senki sem állapította meg. Az Alföld legnagyobb része fátlan volt, már csak a mocsarak miatt is". Az Alföld kiszárításának vádjával szemben, — amelyet különben a nedves évsorozat, amelybe belejutottunk, már elhalkított, — vigasztalásunk lehet, hogy már a római császárság idején is hangoztatta Ciprianus, Ambrosius és Agostinos, hogy ,,már nem esik télen annyi eső, hogy táplálja a vetéseket és a nyár sem ad elég meleget a megéréshez". Emberi munkának nem lehet térben és időben számottevően kiterjedő éghajlatmódosító hatása. Az éghajlat marad a régi, jellegzetes hullámzásaival, és mi csak kártevéseit csökkenthetjük azáltal, hogy kultúrtechnikai munkákkal alkalmazkodunk hozzá, mint ahogy ruházkodásunkkal és élelmünkkel is alkalmazkodunk az éghajlati szélsőségekhez. Magyarország éghajlatának ismertetését értékes történeti bevezetés nyitja meg. Megtudjuk, hogy a XVIII. század elején már több városunkban folytak észlelések, és az 1779-ben létesült, 37 állomásból álló, első európai meteorológiai hálózatba már Buda is bekapcsolódott. 1847-ben Berde Áron adta ki Magyarország első éghajlattanát és 1870-ben állították fel a Meteorológiai Intézetet. Ebben a fejezetben a közvetlenül használható táblázatokon kívül főkép azok a számadatok fogják meg a vizimérnököt, amelyek hazánk éghajlatának szélsőséges voltát bizonyítják. A hőmérsékleti ingadozás határai : —37° és +40°, alig kisebbek, mint az európai szélsőségek (—38° Oroszországban és +42° Görög- és Spanyolországban). Márciusban és októberben az Alföldön egymástól 35 és 40 fokkal eltérő hőmérsékletek is előfordulnak. A csapadék évi menynyisége 1 : 3 arányban ingadozhatik, havi mennyisége nullára szállhat le, a legnagyobb havi összeg minden hónapban 100 mm felett jár, de egyes hónapokban meghaladhatja a 200 mm-t is. Előfordult már 52 napos szárazság (Gyula, 1897), 40 nap körüli többször is, és volt rá eset, hogy az átlagosnál csapadékszegényebb hónapok száma elérte egyfolytában a 16-ot ! Budapest éghajlati leírása és a Meteorológiai Intézet működésének ismertetése zárja, be a hatalmas művet. Kézikönyvet nem lehet ismertetni, azt forgatni, tanulni kell. E helyütt nem lehetett más célom, mint hogy felhívjam a Vízügyi Közlemények olvasóinak figyelmét szakirodalmunknak erre a friss, értékes termésére, amelynek helyet kell foglalnia minden vízügyi kézikönyvtárban ! Dr. Lászlóffy Woldemár. Budapest Székesfőváros Vízmüveinek Ismertetése, 193(í. Kőnyomat, Budapest, 1936. 234 old., 19 külön melléklettel. A székesfővárosi Vízművek által házilag sokszorosított könyv elsősorban azzal a célzattal készült, hogy felvilágosítást nyújtson a Közérdekeltségekre Felügyelő Hatóság és az Üzempolitikai Bizottság ellenőrző munkálatainál. Felöleli a Vízművek fejlődésének egész történetét, az üzem műszaki berendezésének és szervezetének leírását, továbbá a személyzeti kérdések, a jóléti és kulturális intézmények, az új szabályrendeletek, a véghezvitt racionalizálás, végül a kereskedelmi és pénzügyi problémák fejezeteit. Különösen érdekes része az üzem megújítási munkálatainak leírása, azok várható kihatása az üzemre, továbbá a folyamatban lévő bővítési munkálatoknak az ismertetése, s végül a közeli és távolabbi jövő feladatainak az összefoglalása. Ez az első egyetemes összefoglaló ismertetés, amely a Vízművek fennállása óta a nyilvánosság elé került, amelynek azonban itt csak műszaki vonatkozású fejezeteivel foglalkozom. A történeti fejlődésről szóló rész vázlatosan magában foglalja a legrégibb adatokat, amelyeket a Vízművek őskoráról össze lehetett gyűjteni, egészen a legújabb időkig, amely tulaj donkép en már a Vízművek újkorát jelenti. Ebből tudjuk meg, hogy a legelső kezdetleges gépek felállítása után a csőhálózat, telepek és medencék építésén keresztül milyen fontosabb határállomásokon át jutott el a Vízmű a korszerű, s a műszaki tudományok mai állásának mindenben megfelelő kiépítettségéig. (Tekintettel arra, hogy a könyv 1936-ban készült és így