Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

1. szám - dr. Finály István: A mérőbukók berendezése síkvidéki öntözések vízmennyiségeinek mérésénél

117 értékűre nyerjük. E szakasz hosszát a csatorna m

n jolyómélységéböl

1 és a később ismertetendő m

2 mélységből kell kiszámítani olyképen. hogy meghatározzuk I

n folyócsatornafenékesésénél az m

n—m

2 duzzasztásnak megfelelő visszaduzzasztási hosszat. Ez a hossz adja meg a szükséges L

2 hosszat. Ily berendezésű bukónál a méréshez szükséges vízszínesés (magasságveszteség) z = 0-22525 H (4) vagyis kereken 0-1 ÏÏ mérettel kisebb, mint a bukó koronájánál keletkező vízszínsüllyedés. Elméleti vizsgálódásaim szerint ugyanis az A szelvényben keletkező vízlépcső a bukónál vesztett magasságot részben visszatéríti. Az A szelvény fenékmagassága és a bukó koronájának magassága közötti különbözet általában az r»j mélységnek és a ß = m

2:m

1 arányszámnak függvénye. Ennek az arányszámnak az az értéke, amelynél z a legkisebb : 1-781. Minthogy továbbá m

x és II között az összefüggés ismét ß közvetítésével érvényesül, f-nak értéke a már (2) alatt közölt 0-10290 II. Az m

2 mélységet H és m

x értékeinek meghatározása után ugyancsak ß közvetítésével kapjuk. A röviden összefoglalt elméleti eredményeknek gyakorlati értéke az volna, hogy síkvidéki öntözéseknél az elosztócsatornáknál az eséssel a méréseknél is takarékoskodni lehet, az öntözővizet tehát ennyivel is kisebb magasságra kell emelni, ami végeredményben költségmegtakarításhoz vezet. Elsősorban azonban azt kellene tudnunk, hogy vájjon gyakorlatilag is mutatkozik-e a vízlépcsőnek ily hasznosíthatósága. Úgy gondolom, hogy néhány — akár laboratóriumi — kísérlettel is tisztázható volna ez a kérdés. E kísérletek végrehajtása pedig azt hiszem, hogy most nagyon is időszerű volna. Ez az oka annak, hogy 1931-ben megjelent dolgozatomra most hét év múlva visszatéiek. Szükségképen ki kell azonban egészítenem akkori dolgozatomat, mert időközben megállapítottam, hogy az abban foglaltaknak még általánosabb érvényű alakot lehet adni. Ezt azért tartom fontosnak, mert ha tényleg történnének kísérletek a felsorolt lehetőségek gyakorlati igazolására, akkor szükséges, hogy a mutatkozó eredmények minden irányban értékesíthetők legyenek. Azt érteni ezen, hogy ne csak ebből a különleges szempontból vizsgáltassék a kérdés, hanem a bukón átfolyás szempontjából általában is. Lehet ugyanis, hogy más alapfeltételekkel talán jobban fog az elméleti eredmény a gyakorlathoz simulni. Ismételten rámutattam arra,

1 és utalok Bundschu

2 nagyon figyelemreméltó kísérletére, hogy a bukógátakon átömlő vízmennyiség kiszámítására használt képlet elméletileg teljesen hibás és ellentétben áll a hidromechanika alaptételeivel, elsősorban Bernoulli tételével. A helyes felfogásra Bélanger már 1845-ben rámutatott, de az akkori nagytekintélyű hidraulikusok között meghallgatásra nem talált. Bernoulli tétele szerint ugyanis az egész nyomómagasság V

2 H=m+- (5) 1 Gefellersparnis an Messwehren und Energieberechnung von Wasserwalzen. Band 97. Nr. 11. S. 127. 1 Dr. K. Finály I. ,,A víz kifolyása stb." Technika 1929., „Vízmennyiségmérés mérő bukóval." Hidrológai Közlöny 1931. Hidrotechnika III. kötet Hidraulika. Egyetemi Nyomda1929. 2 „Ueberströmen usw." Der Bauingenieur 1928.