Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

1. szám - ifj. Maurer Gyula: A Mississippi szabályozása

78 A szakadó partok kétfélék lehetnek : kiüregelődő és süllyedő partok. Általánosabban ismert a kiüregelődő part, melynél a víz sodra a felszín alatt alámossa a felső rétegeket, ezek azután hirtelen szakadnak be a folyóba. Azt találták, hogy a kimosás mértéke apadó víznél a legerősebb, a legtöbb veszteség viszont a kis- és közép vizek állandó támadásának az eredménye. A kimosás mértéke nagyon sok tényezőnek összetett függvénye ; ezek közül kétségtelenül legfontosabbak a kanyarulat foka, a folyási sebesség és a part anyagának a minősége. Különböző helyeken évi 10 és 70 méter között változik általában a partvonalnak a kimosás következtében történő eltolódása ; megfigyeltek azonban olyan eseteket is, amikor három hónap leforgása alatt 150 métert tett ki a kimosás ! A kimosás maximumának helye a vizsgálatok szerint változó, és a vízállás függvénye : kisvíznél rendesen a kanyarulat eleje körül jelentkezik ; amint azonban a víz árad, lefelé vándorol, és mire a folyó kilép a medréből, akkor már többnyire a kanyarulat alsó vége körül a legerősebb. A szakadó partok melletti mélységek az alluviális völgy felső szakaszán 22, míg az alsó szakaszon 40 méterig terjednek ; a víz alatti partrész (mederoldal) rézsűje 1 : 4 és 1:1 között változik a talaj minősége szerint. Hogy miképen megy végbe a folyó egyik oldalán a kiüregelés és a másik oldalon a feliszapolódás, arra vonatkozóan még eltérőek a vélemények. Sok híve van a „helicoidal flow" (háromösszetevőjű csavarmozgás) elméletének, melyet többet között M. Leliavski igazolt a Dnyeperen végzett méréseivel és megfigyeléseivel ; az elgondolás lényege, hogy a centrifugális erő hatására a homorú part mellett vízszínemelkedés áll elő, ennek hidrosztatikai nyomása lefelé és keresztbe irányuló áramlást okoz. Ez a lefelé, majd a fenéken a túlsó (domború) part felé irányuló vízmozgás ragadná magával a kimosott anyagot és szállítaná át egyenesen a túlparti zátonyra, ahol az legyező alakban rakódik le. Az Alsó-Mississippire vonatkozóan nem igen áll meg ez az elmélet, a meder egyenetlenségeiből és a vízfolyás természetéből származó rendszertelen örvénymozgások mindenesetre sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint az előbb említett áramlás. De már csak azért sem képzelhető el ilyen közvetlen átvándorlás az egyik partról a másikra, mert hiszen a szakadópart vegyesen mindenféle talaj fajtából áll, a zátonyokon pedig túlnyomórészben csak homokot találunk és az is szemnagyság szerint rendezve fekszik, a durvább üledék a zátony elején, míg a finomabb a vége felé. Süllyedő partot ott találunk, ahol súlyos földtömegek fekszenek lágy rétegeken a part mentén. A süllyedés akkor következik be, ha a lágy réteg a súly hatására kinyomódhatik a meder felé, vagy pedig szivárgó víz kimossa, vagy a folyó sodra kiöblíti azt. Partvonal mögött lévő közeli állóvizek elősegítik a süllyedést. Egyes esetekben hat métert meghaladó süllyedést is észleltek másfél kilométeres partvonalhosszban, miközben a süllyedő part fái és egyes építmények sértetlenül, eredeti helyzetüket megtartva süllyedtek le. Nemcsak a homorúpartmenti erős sodor okoz kimosásokat, hanem a különböző forgók és örvények is nagy — és a partbiztosítások szempontjából talán még veszélyesebb — kiüregeléseket okoznak. A forgókat a partvonalból kiszögelő orrok okozzák ; ha az orr a víz alatt a mederben is folytatódik, a víz átbukása folytán a forgó örvénnyé alakul, melynek erős forgás esetén kimondott tölcsére is van. Az Alsó-Mississippin 250 m hosszú és 60 m széles örvényeket is látni, 30 cm-nél is nagyobb átmérőjű tölcsérrel ! Az erős sodorban keletkező örvényeket a folyás to-