Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai

57 Az első időben, amikor sok szervesanyag képződik, kétségtelenül több víz szükséges, mint később, amikor inkább a szervesanyag átalakulása van folyamatban, vagy éppen a magérés idején, amikor a sok víz egyenesen károsan hathat. De ezenfelül is az öntözővíz mennyiségének összhangban kell lenni a talaj vízkapacitásával, mely a talaj mechanikai felépítésétől és szerkezetétől függően igen különböző lehet. A fellah azonban minden talajon, minden növényt, minden időben egyformán öntöz, a rendelkezésére bocsátott legnagyobb vízmennyiséggel. Az okszerű vízhasználat pedig minden sók által veszélyeztetett területen igen fontos két okból : 1. mert mindig meg van a lehetőség arra, hogy az emelkedő talajvízzel ásók is felkerülnek közel a talaj félszínéhez, és 2. mert a magasabban fekvő túlöntözött terület felesleges vize leszivárog a mélyebben fekvő területek felé, ahol a talajvíz emelkedésének veszélyét ezáltal is növeli és amellett káros sókat is szállíthat oda. Az utóbbi szempontból aránylag kis szintkülönbségek is nagy szerepet játszanak olyan helyeken is, mint például a deltában, ahol a régi medencék területein belül csak jelentéktelen szintkülönbségek vannak. Ha az esés nagyobbmértékű, mint például Fayum-ban, ahol a talaj felszíne mintegy 30 km távolságon 20 m-ről —44m-reesikaKaroun-tó felé (a Nílusvölgy esése Assuan-tól a tengerig közel 1200 km távon is csak 93 m) ott természetesen a fölös öntözővíznek ez a hatása fokozottabban érvényesül. De nemcsak a macro-, hanem a micro-relif egyenetlensége is nagy szerepet játszik e tekintetben s a szikes foltok sok esetben a microrelif depresszióiban mutatkoznak. A talajvíz mai állását a deltában nincs módunkban számszerű adatok alapján összehasonlítani annak az időnek a nyári talajvíz állásával, amikor még a delta területén is a medencerendszerű öntözés volt üzemben, mert abban az időben rendszeres talajvízszin-méréseket még nem végeztek. A felső egyiptomi medencék átalakítása azonban még most is folyamatban van és így sok idevonatkozó adat áll rendelkezésünkre. Ezek az adatok mind azt bizonyítják, hogy a nyári öntözés bevezetésével a talajvíz emelkedése a szűk Nílus-völgyben is azonnal jelentkezik, holott itt a természetes lecsapolási viszonyok sokkal kedvezőbbek, mint a tulajdonképeni deltában. A 9. sz. ábrán példaképen a Giza-tartomány ama részének a talajvízszín változását mutatjuk be, ahol a medencék 1910-ben lettek állandó öntözésre átalakítva. A görbék világosan mutatják, hogy mindjárt az első évben, amikor a nyári öntözés megindidt, 2—3 m-es talajvízemelkedés jelentkezett a megelőző évi állapottal szemben. Jellemző az új helyzetre az, hogy a talajvízszín évi ingadozása sokkal kisebb lett s a maximum és minimum közötti vízszínkülönbség nem biztosítja már a felső talajrétegek évenként ismétlődő és mélyreható átmosását, ami a medencerendszerű öntözés esetében oly előnyösnek mutatkozott. Az egyiptomi talajok általános leromlása ezzel az állandóan magas talajvízállással van összefüggésben. Ahol a nyári hónapokban az erős párolgás idején a víz nagyon közel van a talaj felszínéhez és sótartalma is nagyobb, ott a talaj leromlása gyorsan a teljes terméketlenné válásig juthat. így keletkeztek azok a kopár foltok, melyek kiterjedésben néhány négyzetmétertől többholdas összefüggő területekig váltakozva