Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Kisebb közlemények

505 A készülék teljesen zajtalanul működik, mivel a használt 16,000-es rezgósszámú hang iránt az emberi fül már érzéketlen. Ez főleg a haditenge­részetben nagy jelentőségű körülmény. Legnagyobb a jelentősége és elter­jedtsége a tengeri és partmenti hajózás­ban, ahol nagy segítsége a kapitányok­nak, hajókalauzoknak, nemkülönben az iskolahajóknak egy ilyen készülék, amely állandóan felrajzolja a hajó alatti mély­ségeket. De a tengerparti és kikötői mederfelvételekben is jó szolgálatot tesz, mert igen meggyorsítja a felvételezés hosszadalmas munkáját. Folyami méréseknél már nem használható ki annyira. Pontossága ugyan megfelelő lenne, mert a mélységek 10 em-nyi pontossággal olvashatók le, azonban méréseinknél elsősorban is nem a mélységmérés maga, hanem a mérés helyének a különböző szokásos módszerekkel {beosztott szelvénykötél mentén, szondirtahigráffal, stb.) való meghatározása a hosszadalmas és fáradságos munka, ezen pedig nem könnyítene semmit egy ilyen mélységrajzoló készülék használata. Amellett többezer pengős beszerzési költsége sem állna arányban a várható kis megtakarítással. Nagyon jól lehetne ellenben felhasználni a folyamrendészeti, hajózóút kitűző és nyilván­tartó szolgálatban, ahol nem lényeges a mérés helyének földrajzi rögzítése, csupán a helyi és környező mélységek alapos, részletesés pontos ismerete a fontos. Itt egy ilyen készülékkel felszerelt mótorosjármű nagy időbeli és anyagi előnyöket jelenthetne, nem is szólva arról, hogy kiküszöbölhetők lennének a hajózóút jelzésében a mérési eredmények hézagossága folytán gyakran tapasztalható hiányok és tévedések. Ifj. Maurer Gyula. 3. ábra. A leadó- és vevőkészüléket magába fog­laló védőtorpedó csónakra erősítésének két módja.

Next

/
Thumbnails
Contents