Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
3-4. szám - Bognár Kálmán: Az 1936. évi nevezetesebb 24 órai csapadékmaximumok
489 A fent megjelölt napokon az esőzési területek túlnyomó részben zivataros esők következtében keletkeztek. Az ország keleti vidékei és a Dunántúl között sok esetben nagy hőmérsékleti különbségek voltak, ami intenzív zivatarképződésre vezetett (július 3, július 31, szeptember 6). Érdekes lokális zivatarkialakulást mutat a július 23-ról szerkesztett térkép. Három szerfelett erős csapadék centrum keletkezett egymástól teljesen izolált területen. A bugaci 105 mm-es eső keletkezésére a legelfogadhatóbb magyarázatot a tiszta homok talaj erős felmelegedése adja meg. Mind a három helyen — Bugacmonostor, Nyáregyháza, Budafok — a zivatar a nap legmelegebb órájában, a legalkalmasabb időpontban tört ki — délután %2 órakor — és így a felfelé kiterjeszkedő meleg levegő nagyfokú páragazdasága nagy zivatar kifejlődéséhez szolgáltatott lehetőséget. A térképek azt is szemléltetően mutatják, hogy az egyes vidékek feltíínően sokszor szerepelnek a magas értékű izohiétákkal. (Lásd a középtiszai területeket). Érdemes volna az itteni nagy esőzéseknek okozati vizsgálatával behatóbban foglalkozni — külön-külön minden egyes esetre vonatkozólag — , jelen dolgozat keretébe ez azonban nem illeszthető bele. Mindenesetre ezeken a helyeken a nagy esők képződésére különösen kedvező körülmények játszottak közre. 8. ábra. A szeptember 26-i helyzet a dunántúli izohiétáknak sajátságos vonulása folytán ugyancsak figyelemreméltó. A Balatontól délre elterülő nagykiterjedésű impozáns zivataros esőterület délnyugati irányból történő hirtelen meredek elhatárolása a nagyobb vízfelületeknek a zivatarokra gyakorolt módosító hatását juttatja eszünkbe. A Balaton teknője ezen a térképen puszta szemléletre pontosan a választófal szerepet tölti be az igen erős déli-délkeleti és a mérsékeltebb északi északnyugati esőzési területek között. Tihanyban például csak 19 mm esett, a balatonföldvári csapadékösszeg ezzel szemben éppen négyszerese ennek az összegnek