Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
3-4. szám - dr. Várszeghy János: A magyar víziforgalmi statisztika 1936. évi fontosabb eredményei
477 Az adatokhoz azt kell hozzáfűznünk, hogy a petróleum-mede?icében évenkint megforduló áruk forgalma — mint az ismertetésünk elején is olvasható — nem olyan kiegyensúlyozott, mint a kereskedelmi medence forgalma. A kilengéseket az ott megtelepült vállalatok üzleti politikája okozza, mely egyes években nagyobb, másokban viszont kisebb mennyiségű anyag felhalmozását tartja szükségesnek. Ennek hatása különösen a medencébe érkezett áruknál jelentkezik, míg az elszállítás főképen a kereslet változása szerint ingadozik. A tárgyalt év folyamán a petróleummedencébe érkezett áruk mennyisége ugyanis 33-7%-kal haladta meg az előző évit, míg az onnan továbbításra került árukénál az összehasonlítás mindössze -f- 5-2%-os különbséget eredményez. Végül a petróleummedence áruforgalmának szállítóeszközök szerinti megoszlásáról számolunk még be. Itt érdemesnek tart juk rámutatni arra az eltolódásra, mely a vasúton és a víziúton való szállítás között a hajón való szállítás javára mutatkozik. Az 1935. év folyamán ugyanis az egész árumozdítás mennyiségének 52-4%-a jutott a vasútra, s 25-9% a hajózási vállalatokra, a tárgyalt évben viszont a vasutak a küldeményeknek mindössze 34-8%-át továbbították, míg a szállítmányok 44-1%-a vízen tette meg útját. A teljesség kedvéért megjegyezzük még, hogy közúti szállító eszközökön az áruknak 21-1%-a (21-7%) került továbbításra. 5. Téli kikötők forgalma. A különböző úszóművek átéli időszakban a Dunán 6, a Tiszán 2, és a Balatonon 4 kikötőben várhatták be azt az időt, amikor a vizeken újból zavartalanul mozoghattak. A téli kikötők forgalmi adatait a VIII. sz. táblázat szemlélteti. Az abban foglaltak kiegészítéseképen még megemlítendőnek tartjuk, hogy a kikötőkben telelő úszóművek között 8 különböző állam lobogójával találkozunk, míg az előző VIII. TÁBLÁZAT. A téli kikötőkben kitelelt úszómüvek megoszlása. Géperejű járóművek l'jgyéb járóművek Úszó müvek tS g s к œ N .œ со •О köz ü 1 összes száma közül S3 сс xn s 03 г. közül tS g s к œ N .œ со •О N =0 ьс mótoros kishajók ( motorcsónakok ) áruszállító géperejű hajók (önjárók) összes száma œ ей S3 сс xn s 03 г. Üszó munkagépek (kotró elevátor, (laruhajó) Egyéb úszómüvek (hajómalom, csónakház, ponton, állóhajó stb.) tS g s к œ N .œ со •О hajtással kishajók ( motorcsónakok ) áruszállító géperejű hajók (önjárók) összes száma uszályhajók S3 сс xn s 03 г. Üszó munkagépek (kotró elevátor, (laruhajó) Egyéb úszómüvek (hajómalom, csónakház, ponton, állóhajó stb.) Duna 1935/36 1936/37 Tisza 1935/36 1936/37 Balaton 1935/36 1936 :Í: 221 209 9 7 23 26 153 157 5 6 6 6 40 31 1 1 9 10 25 15 3 7 9 3 6 1 1 913 700 18 16 15 15 868 666 9 9 7 7 45 34 9 7 8 8 352 343 37 33 5 5 38 32 5 4 3 3 314 311 32 29 2 2 Összesen 1935/36 1936/37 253 242 164 169 50 42 35 24 4 7 946 731 884 682 62 49 394 381 46 39 348 342