Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Kun László: Vízügyeink nemzetközi szempontból nézve

365 a megállapodásaik eredményét közlik, úgyannyira, hogy ebben a bizottságban csak a vitás ügyeket kell megoldani és az államok vízrajzi, vízügyi, erdészeti jelentéseit letárgyalni. * Befejezésül válaszolmmk kell arra a kérdésre, amit az olvasó minden bizonnyal fölvet, t. i., hogy vájjon a trianoni diktátum óta nemzetközi vonatkozásúvá vált víziügyek elintézhetők-e oly gyorsan és igazságosan, mint annak előtte és hogy vájjon az említett bizottságok alapszabályai nemcsak oly előírások-e, amelyeken az államok — nem érezvén a bizottságok végrehajtó hatalmát — könnyűszerrel túlteszik magukat. A választ könnyű megadni. Bármennyire is jól működjenek a bizottságok, az ügyeknek oly gyors és igazságos elintézését, nemkülönben a fölmerülő problémák oly egységes megoldását, mint az az integer Magyarországon történt, sohasem tudják biztosítani. Hasonlóképen nem érheti el a vízállás és az árvízjelzési szolgálat sem azt a tökéletességét, amire a háború előtt volt példa, amikoris a vízrajzi intézetünknek a szükséges adatok korlátlan mennyisége állott rendelkezésre. Az ügykezelés gyorsasága a nemzetközi viszonylat folytán természetszerűleg csökkent ; ezenfelül bizonyos kérdések teljes megelégedésre nem is intézhetők el, mert a bizottságok alapszabályai már eleve nem voltak úgy megszövegezhetők, hogy azok minden felet egyformán kielégíthettek volna. Elég itt idéznünk egyrészt a Dunastatutumot, amely diktátum jellegével bír, másrészt a CRED alapszabályzatát, amelynek ránk nézve teljesen igazságos, tehát kielégítő megszövegezése — az utódállamok szavazati többségénél fogva — már eleve kizárt volt. Az alapszabályok alkalmazásánál, értelmezésénél, valamint a különböző ügyek megítélésénél véleménykülönbségek támadhatnak, mert a kormányok képviselői a kérdéseket a legkülönbözőbb szempontokból mérlegelik. Ekkor a határozatot szavazás dönti el. A közel kétévtizedes tapasztalat azt mutatja, hogy a szavazások kimenetele mindig bizonytalan. Habár a nemzetközi szerződések egyik pontja rendszerint tartalmaz intézkedést a föllebbezés lehetőségére, avagy egy választandó döntőbíróság meghívására, az ily eljárás költségei rendkívül magasak lévén, a kormányok — legalább is eddig — óvakodtak föllebbezéssel élni, avagy döntőbíró igénybevételéhez folyamodni, annál is inkább, mert a haszon esetleg kisebb lett volna, mint a bíróság működésének költségei. Végül figyelembeveendő az is, hogy a döntőbíróságok — mivel végrehajtó hatalmuk nincs — rendszerint óvakodnak oly döntést hozni, amelynek foganatja nem lenne. Mindezek ellenére távolról sem szándékozunk a bizottságokat olyképen föltüntetni, mintha azoknak érdemeik, sőt igen nagy érdemeik nem lennének. Legyen szabad itt csak két teljesítményt fölemlíteni, nevezetesen egyfelől azt, hogy a CID biztosítani tudta a dunai hajózás lehetőségét a háború utáni zavaros időkben, és azt, hogy a CRED elérte a vízállás és árvízjelzési szolgálat hibátlan működését ugyancsak súlyos időkben. Mindezeknek az érdemeknek az elismerése mellett a bizottságok működését mégsem minősíthetjük tökéletesnek. A fölmerülő kérdéseknek legjobb megoldását elérni az ily nemzetközi bizottságok már a jellegükből kifolyólag sem tudván, elegendő, ha ezek a tökéletességre csak törekszenek.