Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Szilágyi Gyula: Városi csatornák méretezése

343 3. Megállapítjuk azt, hogy hány éves gyakoriságú esőhevességeket veszünk mértékadónak. Rendszerint megelégedhetünk az egyéves gyakoriságú hevességek számításba vételével, amelyeknél nagyobb hevességű esőzések a valószínűség szerint minden második évben fordulnak elő. 4. Beszerezzük a jelentősebb záporok gyakoriságának adatait és ezekből számítjuk, illetve szerkesztjük az esőhevességek görbéjét. 5. Szerkesztünk С . i görbéket (a lefolyó vízmennyiségek görbéit) a 4. pontban említett hevességek és a 7. sz. táblázatban foglalt lefolyási tényezők felhasználásával. 6. A méretezést a főgyűjtő legfelső szakaszán kezdjük. Minden mellékcsatorna betorkolásnál először a mellékcsatorna szakaszait számítjuk felülről lefelé haladó sorrendben a főgyűjtőig és azután a főgyűjtőnek a betorkolás alatti szakaszát. 7. A racionális számítási mód alapelve szerint minden méretezendő csatornaszakasz alsó pontjára vonatkozóan megállapítjuk a lefolyási időt (befolyási -fátfolyási idő) és az ezzel egyenlőnek vett esőzési időtartamnak megfelelő esőhevességből lefolyásra jutó vízmennyiséget az 5. pontban említett С . i görbékből közvetlenül leolvassuk, figyelembe véve a vízgyűjtő felület vízhatlansági százalékát. Az egész terület vízhatlansági százalékát a részterületek százalékainak mérlegelt átlaga adja. Az így nyert lit/sec ha értéket a vízgyűjtő terület hektárainak számával megszorozva kapjuk a lefolyó vízmennyiséget 1/sec-ben. 8. A csatorna szelvényét a CAezí/-képlettel és a Kutter-féle tényezővel számítjuk, azonban a hosszadalmas számítások helyett célszerű erre a célra készült méretezési táblázatot vagy grafikont használni (Hütte, Förster, Weyrauch, Imhoff stb.), amelyek gyors és áttekintő képet nyújtanak a szelvény alakjának és méreteinak megválasztási lehetőségeiről. Erre annál inkább szükség van, mert a számítást sok esetben meg kell ismételnünk, amikor a méretezendő szakaszon becsléssel felvett és később számított lefolyási sebesség, illetve lefolyási idő között számottevő eltérés mutatkozik. 9. Mellékcsatornák betorkolásánál, továbbá ugyanazon csatornavonal méretének változásánál célszerű a csatlakozó szelvényeket egymáshoz viszonyítva úgy elhelyezni, hogy a számított maximális vízszinek egymagasságban legyenek, amiáltal a legtöbb esetben elkerüljük, hogy egyik csatornavonal a másikba visszaduzzasszon. A csatlakozó szelvényeknek ezt az összeegyeztetését az egyes szelvénytípusokra szerkesztett vízmennyiségi ábra segítségével végezzük, amelyből adott vízmennyiségre egyszerűen megállapíthatjuk a szelvény teltségének mértékét.

1 A vízszínek összeegyeztetése sok esetben a csatlakozó szelvények valamelyikének megemelését vagy süllyesztését teszi szükségessé, ami a hosszszelvény, illetve a csatornaszakasz esésének változását vonja magával ; ekkor a szelvény számítását az új eséssel meg kell ismételni. Az egész számítás menetét célszerű táblázatba összefoglalni. A racionális számítási módnak azt az alapelvét, hogy minden méretezendő szelvényre vonatkozólag az esőzés időtartamára nézve az a lefolyási idő veendő mértékadónak, ami alatt a vízgyűjtő terület legtávolabbi pontján hullott csapadék a vizsgált szelvényig lefolyik, nem lehet minden esetben mereven alkalmazni. 1 Lásd Rohringer : Hidraulikai Számítások 55. és 56. old. és a 8. pontban hivatkozott német kézikönyvekben.