Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
3-4. szám - Szilágyi Gyula: Városi csatornák méretezése
330 2. Gyökös képletek, amelyek szerint a lefolyási tényező a lefolyási hányad és a késleltetési tényező szorzataként számítandó, a késleltetési tényezőt pedig a vízgyűjtőterületnek valamilyen gyökével hozzák összefüggésbe. Jellemzőjük még az, hogy állandó mértékadó esőhevességgel számolnak. Az irodalomban legalább hat ilyen gyökös képletet találunk, ezek közül nálunk a Bürkli—Ziegler-féle késleltetési tényező használatos, amely szerint y = ahol n értéke 4—6 között választandó. (Lásd RoJiringer : Hidraulikai Számítások. 154 old.) — A gyökös képletek kifejezésre juttatják azt, hogy nagyobb területek egységéről kevesebb víz kerül lefolyásra s emellett még az n gyökkitevő változásával bizonyos mértékig a terület esését is számításba veszik. A különféle gyökös képlettel számított eredmények között a Bürkli—Ziegler-képlet közepes értékeket és általában jó közelítő eredményeket ad. 3. A grafikus eljárások Frühling késleltetési elméletén alapszanak, amely különféle változatban nyert alkalmazást. P^zek közül leginkább a Vicari és Hauff által összeállított szerkesztési mód használatos. Alapelvük az, hogy az ábrázolásban az abszcissza tengelyre a lefolyási időket, az ordináta tengelyre a lefolyásra kerülő vízmennyiségeket rakják fel és ilyen módon összefüggő késleltetési ábrát szerkesztenek. (Lásd Rohringer : Hidraulikai Számítások. 155 old.) Az ilyen eljárásnak a során figyelembe lehet venni az egyes vízgyűjtőterületek sajátosságait, a változó esést, lefolyási tényezőket, esőintenzitást és a késleltetés hatását, vagyis a lefolyást befolyásoló összes tényezőket tetszésszerinti részletességgel. Az eljárás szemléltetővé teszi a lefolyó víztömegek útját, összegeződését ; egyetlen hátránya az, hogy kivitele körülményes és többször ismétlendő aprólékos szerkesztéssel jár. 4. Racionális számítási mód, amelyet az 1910-es évek elején először az Egyesült Államokban alkalmaztak rational method elnevezéssel. Ezt a módszert nálunk Farkas Árpád szfv. műszaki főtanácsos alkalmazta a pesti csatornahálózat méretezésénél és ismertette a székesfőváros tanácsi II. ügyosztályának „Budapestbalpart általános csatornázása" című, 1918-ban kiadott ismertetésében. Ezen számítási eljárás egyik, újabban kialakult változatának az ismertetése képezi ennek az értekezésnek tulajdonképeni tárgyát. * A racionális számítási módot az jellemzi, hogy változó esőhevességgel és változó lefolyási tényezővel számol. A csatorna bármely vizsgált szelvényére nézve mértékadónak azt az esőhevességet veszi, amelynek időtartama egyenlő a lefolyási idővel, vagyis azzal az idővel, ami alatt a vízgyűjtőterület legtávolabbi pontjára hullott vízrészecske a felszínen lefolyva eléri a csatornát és a csatornában a vizsgált szelvényig lefolyik. Ez a felfogás feltételezi azt, hogy a csatorna maximális terhelése mindig akkor áll be, amikor a vizsgált szelvényhez az egész vízgyűjtőterületről leérkezik az a vízmennyiség, amely lefolyásra kerül az olyan hevességű esőből, amilyen a csapadékmegfigyelések szerint a lefolyási idő alatt elő szokott fordulni. Ennek a felfogásnak a helyességét Schrank F. analitikai módon (GesundheitsIngenieur 1914. évi 40. sz.) és Farkas Árpád grafikus módon igazolta (Budapestbalpart általános csatornázása. 58 old.). A lefolyási idő két részből tevődik össze :
