Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

2. szám - Rohringer Sándor: Budapest székesfőváros balparti szennyvízcsatornájának torkolati művére vonatkozó modellkísérletek

193 ugyan, de távol a kitorkolás fejétől. A legkisebb mélység bizonyos esetekben 2 méter, de ez csak igen kis felületre szorítkozik, mintegy 6 méter hosszra s ugyanolyan szélességre. így tehát sem a homoktól, sem guruló tárgyaktól való eltöltődéstől nem kell tartani, a műtárgy biztonsága is nagyobb mint a nyilt kitorkolásnál, a hajózás érdeke sincs veszélyeztetve s ezenfelül a szennyvíz szélesen ömlik ki, mintegy 20 méter szélességben keveredik el, úgyhogy a víz biológiai átalakulása is valószínűleg hamarább fog bekövetkezni, mint a 2-75 méter átmérőjű nyilt kitorkolásnál. A fedeles megoldásnak az utóbb vázolt alakja célszerűbbnek látszik a nyilt kitorkolásnál és feltéve, hogy nem sokkal drágább, mindenesetre a fedeles választandó. Kísérleteket végeztünk olyan fedeles nyomócsőfejjel, amely hídpillérszerűen van kiképezve (lásd 5. képet). A fedeles pillér a Dunavíz folyási irányába van állítva. A szennyvíz pedig a pillér egyik oldalán folyik ki. Ez a megoldás megfelelő ugyan, azonban némi hátránya van az előbbivel szemben : itt már előállanak rövid darabon 6 méteres mélységek a pillér orra előtt, továbbá a kifolyási nyílás alsó végén, valószínűleg a kontrakció hatásaként, visszafelé irányuló áramlások következtében, a homok bejut — bár csekély mennyiségben — a fejbe és végül a szennyvíz nem terül el olyan szélesen, mint az előbbi esetben, hanem inkább egyoldali folyást vesz. Különösen áll ez akkor, ha a Dunában alacsony vízállás van és a csatorna nagy vízmennyiséget hoz. Mindezek alapján a másodsorban említett fedeles megoldás látszott leginkább ajánlatosnak, amelyet belül a 2. ábra szerint lehetőleg áramvonalasan terveztünk. — A nyomócső kitorkolása a két csőnek megfelelően két derékszögű nyílás, egyenkint 0 90 m magassági és 3-50 m szélességi mérettel, amely nyílásokhoz a víz áramvonalasan kiképzett aknákban emelkedik fel a nyomócsőből. A szennyvíz kifolyásának iránya azonos a Duna folyásával s a behulló tárgyak és homok átfedése ellen fedéllel vannak a nyílások ellátva. Miután az üzem olyképen folyik, hogy a két szenny vízcső közül felváltva 24 óránkint dolgozik az egyik, mialatt a másik szünetel, ezeket az eseteket is vizsgálat tárgyává tettük. A vizsgálat eredményét részben a 6., 7. és 8. kép mutatja, melyek közül a 6. kép -f- 4 00 Dunavízállás és mindkét nyíláson 6—6 m

3/sec szennyvíz, a 7. kép + 4-00 Dunavízállás és a jobb nyílásban 0 m

3/sec szennyvíz és végül a 8. kép + 4-00 Dunavízállás és a jobb nyíláson 6 m

3/sec szennyvíz eseteit szemlélteti. Általában az tapasztalható, hogy a víz a fenéken gördülő homokot a kitorkolófej feletti részből sodorja a nyílások elé, ahol két vertikális tengelyű örvényben forgatja őket, de a nyílásokba nem sodorja be. Érdekes, hogy az a legkedvezőtlenebb eset, amikor valamelyik nyíláson a teljes mennyiségű szennyvíz áramlik kifelé, mert a küszöbön átbukó szennyvíznél egy kis vízszintes tengelyű és visszafelé dolgozó henger keletkezik, amely némi homokot sodor a küszöb elé. A nem dolgozó nyílásnál ez a henger hiányzik és oda bármely magasságú Dunavíz sem dob be hordalékot. Ha a kitorkolófej körüli és örvénylések által előállított mélyedéseket kőhányással töltjük ki (lásd 8. kép), akkor a homok mozgása megszűnik, vagy legalább is igen kis mértékűre csökken. Vízügyi Közlemények. 13