Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
1. szám - Vas Leó: Közlekedési hálózatunk fejlesztése terményeink jobb értékesítése érdekében
13 vízszíne az Alföld mbst tervezett nagyarányú vízzel való ellátásának (öntözésének) szempontjából is igen nagyjelentőségű, mert lényegesen megkönnyíti az öntözővíz beszerzését. Rá kell itt még mutatnom arra a körülményre is, amely a mai pénzügyi helyzetünkben is megengedhetővé teszi az ismertetett munkák kivitelét. Ez a munkálat olcsósága ; egy kilométer körösi hajózóút létesítésének költsége ugyanis csak 50,000 pengő, vagyis alig éri el egy alföldi vasút építésének költségét. Jövedelmezősége ezért, figyelembevéve az öntözésből várható bevételeket, mindenképen biztosíthatónak látszik. A Sió hajózhatóvátételét az a körülmény állítja a létesítendő víziúthálózat első sorába, hogy a Balaton, amelynek kultúrája minden tekintetben elsőrangú és amelynek 600 négyszögkilométer felületű medencéje jól hajózható, nincs összekapcsolva a Dunával. Az összeköttetés alapjául önként kínálkozik a Sió, melynek medrét az állani a Balaton vizének szabályozhatása érdekében nagy költséggel úgy kibővítette, hogy benne a nagy dunái uszályok mindenkor közlekedhetnének, ha állandóan elegendő víz állana rendelkezésre. Egyébként olyankor, amikor a Balaton vízállása megengedi, annyi vizet bocsátanak a Sióba, hogy a hajók Siófokig is felmehetnek, vagyis a Siónak bizonyos korlátolt mértékű, időszakos hajózhatása máris biztosítva van. Közelítő költségelőirányzat szerint 10—11 millió pengő költséggel a sió— balatoni hajózóút meg volna építhető és így a Balaton egyszeri hosszát, 74 kilométert beleszámítva, újabb 200 kilométerrel növelhetnénk hajózható vizi útjaink hosszát. Ebben az esetben is kereken 50,000 pengőbe kerülne egy kilométernyi víziút, ami bíztató a jövedelmezőség szempontjából, ha figyelembe vesszük, hogy a balatonkörüli kőbányákból nagy kőrakományok lennének a kőhiány enyhítésére a Sió-völgyébe és a Duna—Tisza közére szállíthatók. A hajózás céljaira létesülő vízlépcsők mellett a Sión,kiváltképen Siófoknál, célszerűen lehetne a vizierőt is hasznosítani. Az erőmű feletti nagy medence, a Balaton ugyanis lehetővé tenné a nagykultúrájú vidék energiaszükségletének csúcsterhelés idején való kielégítését és ezért a Sió-erőmű az ország egyik legjövedelmezőbb energiaforrása lehetne. Az a tapasztalat, hogy a balatoni fürdőélet, illetőleg egyes balatoni csomópontok ott fejlődtek rohamosan, ahol a kikötő megépült, előtérbe helyezi a balatoni kikötők mielőbbi fokozatos kiépítésének kérdését. A meglevő 15 kikötőhöz fokozatosan a szigligeti, györöki, kenesei, badacsonyi, balatonfüredi, aligai és fűzfői kikötők volnának sorban kiépítendők, illetve kifejlesztendők. A harmadik csatornázandó vízfolyásunk : a Sajó. Hajózhatóvátételét a világháború előtt az állam már meg is kezdette, nyilván a völgyében levő barnaszén- és vasérctelepek jobb kihasználása érdekében. Ma, bár hajózhatása az elmondottakon kívül kívánatos volna, a Tisza völgyének olcsó tüzelőanyaggal való ellátása végett is, csak a Tisza szabályozása, a Körösök és a Sió hajózhatóvátételének befejezése után tartjuk indokoltnak, még pedig azért, mert a Sajó esése nagy és csatornázása ennélfogva költséges lesz. Jövedelmezőségét a hajózóművek vízlépcsői mellett építendő vízierőművek hozama lényegesen fokozhatná. Mire a fentebb ismertetett viziutak megépülnek, bekövetkezik majd viziútprogrammunk betetőzésének, a Duna—Tisza közötti hajózócsatorna megváló-