Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - Szakirodalom

153 MnSO,- oldat esetén alkalmazható a színező eljárás is, amely a mangán ionjainak erősen violaszínű permangán-ionná való oxidálódásán alapszik. Eléggé hígított oldat esetén a színeződés erőssége arányos a mangán töménységével. A színeződés mérésére csak az érzékeny, meglehetősen drága Pulfrich-féle műszer használható jól. A vegyi-villamos módszer lényegileg abban tér el az előzőtől, hogy nem telítettségi fokot mérünk, hanem villamos vezetőképességet. Ismeretes, hogy a Wheatstone-híd négy sarka közt az összefüggés a x = 6c, 6c amiből x = — a Ha X oldalán egy elektród-cellát iktatunk közbe, melyen a megmérendő vízfolyást keresztülvezetjük, akkor x — egyensúly esetén — a víz eredeti vezetőképességét adja. Ha pedig a megsózott vizet vezetjük át, az ellenállás jóval kisebb és az egyensúly helyreállítása céljából a-t növelnünk kell. A zla növekmény a sózott víz vezetőképesség-növekedésének mértéke. Már most öntsünk meghatározott Q

s tömegű sóoldatot a vízfolyásba. Ha nem kellene idő hozzá, míg beleöntjük és elkeveredik, a vezetőképesség ugrásszerűen nőne meg a sóoldat tömegének a vízfolyás hozamához viszonyított arányában és ez így maradna mindaddig, amíg az oldat beöntése tart. A valóságban azonban elég lassan keveredik el az oldat és csak próbálgatásokkal állapítható meg a telítettség középértéke. Ezt a bizonytalanságot küszöböli ki a Barbagelata módszer, melynél a Wheatstone-híd segítségével pillanatról-pillanatra rögzíthetjük az átfolyó víztömeg telítettségét. Az oldat bebocsátása alatt rajzolt diagramm területéből aztán kiszámíthatjuk a középértéket. A keresett vízmennyiség Qs K Q = " A kifejezésből számítható, ahol Q

s a meghatározott tömegű sóoldat, K = állandó, amely tulajdonképen a sóoldat telítettségét jelenti és A (ohm/sec) = zla, lényegileg a sózott víz telítettségének felel meg. A JVaCÍ-oldat bebocsátása a megmérendő vízfolyásba a legalkalmasabban itt is az előzőkhöz hasonló módon történik. Az oldatba 100 literenkint 25—30 kg sót teszünk, ami kb. 1 m

3 vízmennyiség mérésére elegendő. Ha az oldatot Mariotte-féle edényből egyenletesen engedjük a vízbe, a 2. ábrának megfelelő diagrammot kapjuk, amelyből biztosan megállapítható az az időpont, amikor tökéletesen elkeveredett az oldat. Ellenkező esetben, tehát változó mennyiségű oldat bebocsátásával eléggé bizonytalan lesz a diagramm. A mérőműszerrel egybekapcsolt célszerű vízkivételi szerkezet vázlata a 3. ábrán látható. A felszivattyúzott víz először egy szitával kettéválasztott ú. n. tisztítóedénybe jut, ahol falevelek stb. fennakadnak. Innen a hőmérővel ellátott elektród-cellán keresztül újból a szabadba folyik vissza. A Wheatstone-híd részére az áramot 80—100 voltos akkumulátor-telep szolgáltatja. A mérés az áramkör zárásával kezdődik, amivel egyidőben megadjuk a jelet a sóoldat bebocsátására. Most a c-oldal változtatásával igyekszünk az elektrodinamóméter mutatójának a vízfolyás természetes sótartalmának megváltozássá által okozott kilengéseit megszüntetni mindaddig, amíg műszerünkkel a sóoldat megérkezését nem érzékeljük. Ettől kezdve csak az a-oldal változtatásával tartjuk meg az egyensúlyt és a változásokat 15"-kint leolvassuk. Az eredmények felrakásával kapjuk a 2. ábrán látható görbét. A mérés tartama alatti hőmérsékletváltozás figyelembe veendő, erre a hőmérő rendszeres leolvasása szolgál. A K együttható meghatározására a szivattyú előtt lévő csap úgy állítandó, hogy a már bentlévő víz csak a tisztító-edényből, az elektród-cellából és a csövekből álló rendszerben 2. ábra.