Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - Kienitz Vilmos: Az öntözések fejlődése az Alsó-Fehérkörösi Ármentesítő, Belvízszabályozó és Vízhasznosító Társulat területén az 1936. évben

109. mölcsöst öntöztek 132 kat. holdon és 5 mezőgazdasági öntözés működött 37 kat. holdon. A társulat területén levő öntözések működését állandóan figyelemmel kísértük, az azokon szerzett tapasztalatokat összegyűjtöttük. De tapasztalatokat szereztünk a társulat kísérleti önlözőtelepén is, amelyet e célból továbbfejlesztünk. Tapasztalataink műszaki és gazdasági természetűek. Műszaki tapasztalatok. A társulat által tervezett mezőgazdasági öntözéseknél az öntözendő területeket csatornákkal 80—100 m széles táblákra osztottuk, e táblákon egymástól 30—40 m távolságban bajuszokat húztunk, amelyekbe a csatornákból a vizet szivornyákkal eresztettük. A bajuszokból kapják a vizet az Г20—2-80 m sűrűségű barázdák. A bajuszokban ezek szerint a víznek 80—100 m, a barázdákban 25—30 m utat kellett megtennie. Tapasztalataink szerint, ha a talajszín lejtése folytán a bajusz esése 100 m-ként eléri vagy meghaladja a 20 cm-t, akkor a táblák 120— 140 m szélesre is vehetők. Ez lehetővé teszi kevesebb csatornának megépítését. Bajuszok és barázdák létesítésére az elmúlt évben szőlőtöltögető ekéket használtunk olymódon, hogy a bajuszokon, hogy bővebbek és mélyebbek legyenek, kétszer ment végig az eke. Ilyen ekék használatával a földnek öntözésre való előkészítése kat. holdanként 160 P-re szállott le. A föld felszínét a mezőgazdasági öntözésnél sehol sem árasztottuk el, csupán a barázdákban levő víz áztatta meg a talajt. Ennél az eljárásnál a föld felszíne száraz maradt, s így nem cserepesedett meg és nem fejlődött több gyomnövény, mint az öntözetlen területen. Kapálni sem kellett tehát többet. Ilyen ú. n. áztató öntözésnél jóval kevesebb vizet is használtunk fel, mint amennyi az árasztó öntözésnél szükséges lett volna. Különösen a kötött vályogtalajainknál vált be jól ez az öntözési mód, mert az ilyen talaj nemcsak fokozottan hajlamos a cserepesedésre, hanem áztatás esetén erősen összeül és nagyon nehéz a további megmunkálása. Bolgárkertészeink, akik azelőtt csak könnyű, homokos iszapon kertészkedtek, csatornahálózatunk kibővítése óta a vályogtalajokon is rendeztek be öntözéseket, amelyeken csak áztatással tudnak eredményesen gazdálkodni. A műréteket árasztással öntöztük. E célból ezeket is csatornákkal 80—100 m széles táblákra osztottuk, a csatornákból a vizet szivornyákkal a földre vezettük. A víz árasztás közben tehát 80—100 m-es utat tesz meg. Nagyobb távolságra nem vezettük a vizet, mert különben a tábla elején túlöntözés állott volna elő. A műréteknél mindenütt szükség volt a felesleges víz elvezetésére szolgáló lecsapolóárokra, amelyeknek partjain készített 10—15 cm magas földhányást az öntözés után néhány órával átvágtuk és azt a vizet, amelyet a talaj nem tudott felvenni, elvezettük. A műréteket a kiárasztott víz útjával párhuzamosan vont kis földhányással keresztben is táblákra osztottuk, nehogy a szivornyákból kiömlő víz nagyobb távolságra elmehessen jobbra-balra, hanem az előtte fekvő darabot öntözze meg. Kísérletet végeztünk vízzel való takarékoskodás céljából olymódon, liogy a műréten 1-20— 1 '20 ni távolságban barázdákat létesítettünk, s csak ezeket töltöttük meg vízzel. A terméshozam így is jó volt, de a termés lekaszálása nehéz-