Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása

534 víz mennyisége kevés, 2—4 súlyszázalék között változik. A hasznosítható víz tehát kevés. A víz mozgása a minimális víztartóképességet meghaladó vízmennyiségre vonatkozólag lefelé gravitációs úton igen gyors. A kapilláris erőknek alávetett víz gyorsan, azonban nem nagy távolságra (H= 30—50 cm) mozog. Kapillaritás révén tehát 30—50 cm-nél mélyebbre nem igen száradnak ki. Mivel azonban a talaj hézagai tágasak, a gyors levegőcsere és párolgás révén alaposan kiszáradhatnak. Ezek az úgynevezett sülevényes talajok. 2. Finom homokból és homokos vályogból, valamint könnyű vályogból álló talajok ugyanilyen, vagy löszös altalajjal. A feltalajban itt is nagyobb a hézagtérfogat által megszabott átmenetileg lehetséges víz mennyisége a minimális víztartóképességnél. 30—60 cm mélységtől azonban a minimális víztartóképesség és a hézagtérfogat által megengedett lehetséges víz mennyisége igen közel esik egymáshoz. A minimális víztartóképesség 10—30 súlyszázalék, a holtvíz 5—10%. A hasznosítható víz mennyisége tehát elég kedvező. Minthogy a feszültségmentes hézagtér sokkal kisebb a durva vagy közepesszemű homokból álló talajokénál, a talajra jutó vízfölösleg lényegesen lassabban mozog. A vízmozgás itt már rendes körülmények között kapilláris vízvezetés révén történik. A kapillaritás //-értéke igen magas, 80—100 cm, úgy, hogy ezek a talajok a kapillaritás révén mélyre ki tudnak száradni, mivel a lentokapilláris pontnak nem túl nagy vízmennyiség (10—15%) felel meg. Elég jó és jó vízgazdálkodású talajok. 3. Nehéz vályog és könnyebb agyagtalajok. A művelt felső réteg porozítása nagy. Az altalajban azonban a természetes porozítás a minimális hézagtérfogatnál kevéssel nagyobb, vagy vele azonos. A feltalajban átmenetileg még több víz lehetséges, mint amennyi a minimális víztartóképességnek megfelel, de a különbségek már kisebbek. A minimális víztartóképesség 28—40%, a holtvíz 12—20% között változik. A kapillaritás végértéke 30—60 cm között van. A lentokapilláris pontnak megfelelő vízmennyiség 20—25%. Alföldi, úgynevezett jó mezőségi talajaink legnagyobb része ebbe a csoportba tartozik. A vízmozgás már lényegesen lassúbb az ilyen talajokban. A lefelé szivárgó víz tisztán kapilláris erők hatására mozog. Éppen ezért a beszivárgás elég lassú. A hasznosíthatóan raktározható víz mennyisége nagy. A csapadék száraz években a talaj 1 m-es rétegének telítésére már nem elegendő. Jó vízgazdálkodású talajok. 4. Nehéz agyagtalajok. A hézagtérfogat a felsőbb rétegekben (30—40 cm-ig) hasonlóan viselkedik az előbbi csoporthoz. Az altalajokban azonban a minimálisnál kisebb hézagtérfogatot is találhatunk. A raktározható víz csak a feltalajban felel meg a minimális víztartóképességnek, az altalajban kevesebb. A minimális víztartóképesség 35—50% között változik, a holtvíz 15—25%. A vízellátási viszonyok tehát laboratóriumi vizsgálat szerint elég kedvezőek, a természetben azonban a rendelkezésre álló korlátolt hézagtér miatt kedvezőtlenebbek, mint az előbbi csoportnál. A víz beszivárgása tisztán a kapillaritás révén történik, a kapillaritás //-értéke 10—40 cm között mozog. Ennek dacára meglehetős mélységig ki tudnak száradni, mivel erősen repedezőek. Igen könnyen képződnek felületükön tócsák. A heterogén szelvények közül főleg három eset érdekel bennünket közelebbről. 1. A feltalaj 1—15 m-ig könnyű talaj (homok vagy homokos vályog), az altalaj nehéz agyag. A felszínre hulló csapadékvíz gyorsan leszivárog az agyag felületéig, onnan azonban a leszivárgás igen lassan halad. Bőséges csapadéknál tehát a feltalaj telítődik vízzel, amely a kapillaritás révén eltávozni nem tud, mélyebbre szintén