Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása
516 Megfigyeljük a különböző szintekben a talaj nedvességi állapotát is. Ezzel a talaj kihasználható vízkészletéről kapunk közelítő képet. A talaj vízzel szemben való viselkedésénél már említett száraz réteget rendesen már a külső felvételnél meg tudjuk állapítani. A nedvesség fokozatai a következők : 1. A talaj fogása száraz, a homok kezünkben szétfolyik, a kötöttebb jellemző szerkezetét mutatja, ilyenkor a talaj közelítőleg légszáraz állapotban van. 2. A talaj fogása nyirkos, a homok darabosan széthulló, kötöttebb talajok a jellegzetes szerkezetet mutatják, még nem plasztikusak. Vízzel leöntve, megsötétedik, színét változtatja. Esetleges repedések még láthatók. 3. A talaj határozottan nedves, kötöttebb talajok plasztikusak, vízzel leöntve színüket már nem változtatják. A szerkezet még elég jól látható, repedések azonban már nincsenek. 4. A talaj teljesen vízzel telített. Homoktalajokat ilyen állapotban tenyerünkben összenyomva, a víz kicsepeg belőlük. Kötöttebb talajokra ilyen állapotban vizet cseppentve (1—2 cseppet egy sima felületű darabkára) a vizet már nem szívják gyorsan be. A szerkezet, kivéve a jó morzsás talajokét, rendkívül elmosódott. A nedvességi határokra azért is vigyáznunk kell, nehogy azonos szintet tisztán nedvesség alapján több alszintre osszunk fel. Másrészről azonban sokszor a nedvesség változása figyelmeztet valamely különböző réteg fellépésére. A mintavétel mindig a célnak megfelelően történik. Ha a terület talajainak jellegét óhajtjuk megtudni, úgy az e fejezet bevezetésében mondottak alapján választjuk meg. a próbagödrök helyét s mindegyik gödörből, amelyben különböző szelvényt találunk, mintát veszünk. A mintavétel ismét a gödörnek abból a falából történik, amelyen a vizsgálatot végeztük. E célból a gödör falát letisztogatva, vizsgálataink és feljegyzéseink alapján annyi rétegből veszünk mintát, ahányat el tudtunk különíteni. A mintában benne kell lennie az egész réteg anyagának. Tehát ha megállapítjuk például, hogy a felső 20 cm sötétbarna vályog, úgy a gödör falából 0—20 cm-ig terjedő szeletet levágva, a mintát úgy vesszük, hogy az egész réteg átlaga benne legyen. Túlságosan kismennyiségű mintát venni nem ajánlatos, 0"75— Г00 kg vehető alsó határnak. A mintákat erős vászon- vagy papírzacskóba vesszük és jelzőcédulát teszünk melléje, amelyen a mintavétel helye, esetleges száma, a talajszint mélysége, a dátum és a mintát vevő neve fel van tüntetve. Hogy egy szelvényből hány mintát veszünk, azt a szükség szabja meg. Minden rétegből mintát kell vennünk, amely vagy színénél, vagy szerkezeténél, vagy karbonáttartalmánál fogva megkülönböztethető. Különös figyelemmel kell lennünk az átmeneti rétegekre. Két réteg határa ugyanis csak igen ritkán éles, rendszerint fokozatosan olvad össze a két réteg. Ha a pH-ból, vagy a szerkezetből, vagy pedig a növényzetből nem gyanítjuk, hogy szikessel van dolgunk, ezeket az átmeneti rétegeket kihagyjuk. Ezt a legjobban példákkal világíthatjuk meg. Egy talajszelvény rétegei : 0—45 cm : sötétbarna vályog, morzsás szerkezetű, 40—45 cm-ig kissé világosabb. Karbonátmentes. 45—70 cm : barna vályog, morzsás, lassan sárga löszbe megy át. Karbonátos. 65—70 cm között mészkonkréciók. 70—140 cm : sárga lösz. 70—100 cm között mészkonkréciók. Általában erősen karbonátos.
