Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása

511 II. TALAJVIZSGÁLAT! MÓDSZEREK. A talajoknak gyakorlati megismerése igen sok esetben a kultúrmérnök szempontjából is nagy jelentőségű. Sokszor kell valamely terület talajairól legalább hozzávetőleg véleményt alkotnia, ilyenkor igen fontos, hogy részben bizonyos látható tulajdonságok, részben pedig egyszerű vizsgálatok segítségével a talaj mezőgazdaságilag fontos sajátságairól képet nyerjünk. 1. A helyszíni vizsgálat és mintavétel. A helyszíni talajvizsgálatnak egyik legnehezebb feladata a vizsgálatok és mintavétel helyének célszerű megválasztásában áll. Még teljesen sík, homogénnek látszó területen is különböző helyeken egymástól többé-kevésbbé különböző talajokat fogunk találni. A megvizsgálandó területről először meg kell állapítani, hogy-sík, vagy hullámos, esetleg dombos-e és a bennünket érdeklő területrészen milyen térszíni forma az uralkodó. Sík területen ez elég könnyű, mert a magasságilag egy szintben lévő helyeken rendesen azonos jellegű talajok fordulnak elő. Dombvidéken bonyolúltabb a helyzet, mert azonos magasságú helyeken többféle talaj is lehet. Ilyenkor a felvevő gyakorlatától függ, hogy több vagy kevesebb helyen végez-e vizsgálatot és valóban eltalálja-e azokat a helyeket, ahol a talált talajszelvény a legjobban megfelel a helyi viszonyoknak. Mindenesetre szem előtt kell tartanunk a következőket : Azokon a helyeken, amelyek egy szintben fekszenek, a terület nagyságától függően két vagy több helyen végzünk helyszíni vizsgálatot, ezenkívül megvizsgálunk minden magasságbelileg elütő helyet is, például sík területen mélyedéseket, kis emelkedéseket stb. A vizsgálatot vagy gödrök ásásával vagy fúrásokkal végezhet jük. Legcélszerűbb a helyszíni vizsgálatot gödör segítségével végezni, különösen kevésbbé gyakorlott felvevőnek, mert a rétegek egymásutánját, valamint az egyes rétegek szerkezetét így tudja legjobban megítélni. A vizsgálathoz kijelölt ponton 100x150 cm méretű, 150 cm mély gödröt ásunk és egyik keskenyebb homlokfalát függőleges sík alakjában levágjuk. Ezen a falon végezzük a helyszíni vizsgálatot. Legelőször is megkíséreljük megállapítani, hogy az egész 150 cm mély szelvény szemmértékre hány részre osztható fel. A humuszréteg határa elég élesen látható, ezt a mélységet cm-ben kifejezve, feljegyezzük. Most megnézzük, hogy a humuszréteg homogén-e, nincsenek-e benne különböző színű vagy szerkezetű rétegek. Művelt területen a felső, 0—15, 0—20 cm-ig terjedő rész a művelés következtében rendesen lazább. Ezt elhatároljuk (egy a falra húzott vízszintes vonal segítségével.) Most zsebkés pengéjével 5—10 cm-ként a különböző rétegekből kis darabkákat lefeszegetve, megnézzük a kötöttségüket, illetőleg szerkezetüket (struktúrájúkat). A szerkezet száraz talajban ítélhető meg legbiztosabban. Homolcos szerkezetnél a száraz talaj teljesen laza vagy csak igen gyengén összeálló. Fogása érdes, homokos. Nedvesen a kézhez igen gyengén tapad. Kötötten homokos szerkezetű talaj már apróbb-nagyobb rögöcskékké áll össze, amelyek azonban már könnyű nyomásra is szétporlanak. A homokot a szétporlott rögöcskében erősen érezni. Jó morzsás szerkezetű az a talaj, amelyeknek nagyobb rögét szétnyomva, számtalan apró rögöcskére esik széjjel. A rögöcskéket azonban már elég nehéz szét-