Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása

502 a minimális vízkapacitásnak megfelelő vízmennyiség csak a feltalajban lehetséges, mert a mélyebb rétegek pórustérfogata nem elegendő a teljes minimális víztaitóképessségnek megfelelő vízmennyiség befogadására. Azt is látjuk, hogy a rosszabb legelőszelvényben, ahol nagy repedések vannak, a szelvény felső része jobban kiszáradt, mint a szántónál. A repedések hatása azonban csak 60 cm-ig érezhető. A kapilláritás révén a szelvények kiszáradni nem tudnak, mert a felső rétegek vízemelő képessége igen rossz. Sajnos nem áll módomban jó talajokról és különböző évszakból ilyen adatokat bemutatni, de idegen adatok alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a kapilláritás révén történő kiszáradás, különösen ha a talajban a talajvíz mélyen van és csak függő kapilláris víz mozog, jelentéktelen és messze elmarad a növényzet-okozta vízveszteség mögött. A felszín azonban igen erősen kiszáradhat. A példánkban feltüntetett szikes legelő feltalajában csak 1"8% vizet találtam. A laboratóriumban ez a minta a levegőn kiterítve még vizet vett fel és víztartalma 2'0%-ra növekedett. Mivel említettük már, hogy a talajok víztartalma bizonyos határig egyenes összefüggésben áll a környező tér gőznyomásával, rendkívül száraz körülményeknek kellett itt uralkodni, hogy körülbelül 45% vízpáratelítettségű térnek megfelelő „légszáraz" állapotnál a talaj erősebben kiszáradjon. A felszíni réteg nagy pórustérfogata miatt igen élénk a levegőcsere s ezért száradt ki ennyire a talaj. Botmistroff

3

3 írta le részletesebben azt a megfigyelhető jelenséget, hogy abban az esetben, ha a növényzet a talajból a hasznosítható vizet tenyészideje alatt elfogyasztja és a rákövetkező téli csapadék nem kielégítő mennyiségű — például a 60 cm-re kiszáradt talaj csak 40 cm-ig nedvesedik át és a talajvíz mélyen van, — alatta egy 20 cm vastagságú száraz réteg keletkezik. Tehát 60 cm mélységből felfelé már csak igen kevés víz jut és a növény gyökérzete a 40 cm-es nedves réteg vizét kihasználva, a két nedves réteg közé eső száraz rétegnél megáll. így azután több egymást követő száraz évben ez a száraz réteg sokáig megmaradhat. Természetszerűleg ez az állapot nagyon káros, mert a növény a mélyebb rétegekben tárolt vízhez nem tud hozzá jutni. e) A talaj viselkedése levegővel szemben. A száraz talaj hézagaiban levegő van. Tág liézagú talajokban ez a levegő gyorsan cserélődik a felmelegedés és lehűlés okozta térfogatváltozás folytán. Nehéz talajokban a hézagok szűkek, a levegőcsere vontatott. A talaj levegőátbocsájtó képessége bizonyos vonatkozásban áll a vízáteresztőképességgel. Erre vonatkozólag Zunker munkájára utalok. A növények szempontjából azonban az a levegőmennyiség fontos, amely a talajban akkor is visszamarad, amikor a minimális vízkapacitásnak* megfelelő víz van a talajban. Ezt a levegőmennyiséget nevezik, térfogatszázalékban kifejezve, a talaj aktuális levegőkapacitásának. A levegőkapacitás nagysága a talaj mechanikai összetételét és az adszorpciós komplexum minőségétől függ. Jól szellőzött talajokban rendszerint a hézagtér 15%-a körül van. Ha a talaj minimális levegőkapacitása igen kicsi, emellett a nedvesség túlságosan bő, akkor a növények gyökerei mintegy megfulladnak a talajban. Ebben az esetben azután a talaj víztelenítése, például alagcsövezés útján, feltétlenül indokolt. 3

3 Rotmistroff : Das Wesen der Dürre. Leipzig u. Dresden 1926. * A vízkapacitás ebben az esetben a termett talajra vonatkozik. L. pl. Zunker : Handb. d. Bodenlehre VI. köt. p. 138 ff.