Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - IV. Rohringer Sándor: Talajvízszíntanulmányok a Duna-Tisza-közén

41 valószínűség szerint ebben az irányban tűnnék el a mesterségesen -— a főcsatorna megduzzasztásával — pótolt talajvíz. A 2- számú ábra igen áttekinthető képet ad a fülöpszállás—kecskeméti vonalon vett metszetről. A kihúzott vonal a talajszínt, a szakgatott vonal a maximális talaj vízállást, a pontozott vonal pedig a minimális talajvízállást adja a Dunától a Tiszáig terjedőleg. Az ábrából látható az a már említett tény, hogy a dunai oldalon a talajvíz maximális szintje általában magasabb, mint a tiszai oldalon. A dunai oldalon a 14. számú és 13. számú kútnál Г0 m mélyen, a 12. számú és ennél magasabban Keresztszelvény a Duna -Tisza közén Fü/opszáf/ás - Kecskemét vonatában. fekvő kutaknál 50 centiméter a talajvíz állása a talaj színe alatt. A tiszai oldalon ezzel szemben Г0, sőt 2-0 m mélyen van a talajvíz s mégsem sivatagosodott el a terület. A vízjáték, a maximális és minimális vízállás között a dunai oldalon nagyobb, mint a tiszai oldalon. Az is látható, hogy a dunavölgyi lecsapoló főcsatornának, mint övcsatornának jótékony felfogó hatása van a domboldalakról leszivárgó talajvizekre, mert a főcsatorna nélkül a tőle a Duna felé eső mélyfekvésű területeken a maximális talajvíz a talaj szintje alatt 30—40 cm-t érne el, ami egyáltalában nem volna kívánatos a növényzet számára. A csatornának úgynevezett szárító hatása jobbrabalra igen keskeny sávra terjed ki, még a 12. és 13. számú kutak távolát sem tölti be.