Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

457 A fenyér (V. 85.) évelő, bokros fű. Magyar Pál tapasztalata szerint szikes agyagon annak jobb minőségét, viszont igazi hazájában a homokon, annak soványságát jelzi. Szárazságtűrését mély, erős gyökerének köszöni. Júliustól lengeti a kiszáradt rónákon pelyhes, ujjasan összeálló ibolyás füzérkéit, melyeket a legelő jószág éppen szőrözöttsége miatt és mert szára gyorsan megkeményedik, elkerüli és így legelőértéke csak egészen fiatal tőleveleinek van. A csillagpázsit (V. 88.) ugyancsak erősen xerofita és erőteljes tarackjaival veszedelmesen elveszi helyét a társaságában levő jobb növényeknek. Voltakép a homok növénye, de a kötött szikesek jobb helyein ő is megjelenik az angol perje és réti perje társaságában. Erős tarackjaival alkalmas töltéskötésekre is. Üjabban a magját termelik és homoki gyepek olcsó létesítéséhez ajánlják, mert a vetéséhez kevés (kat. holdanként 3—5 kg) is elegendő apró magvából. Évelő. Nyáron és ősszel olyankor virágzik és ad legelőt, amikor már a többi fű kisült. A legelő állat azonban nem nagyon kedveli és így inkább csak szükséges rossz ott, ahol jobb fű már nem bírja a nyári hőséget és szárazságot. A keskenylevelű réti perje összegöngyölt, gyakran serteszerű levelével különbözik a közönséges réti perjétől (V. 87.). Tarackos, laza-gyepes, évelő növény. A réteknek értékes aljfüve, legelőlétesítésnél a keverék rendes tagja. Kár, hogy a kereskedelembe inkább csak a közönséges réti perje kerül, mely azonban a szárazságot kevésbbé bírja. Jelenléte szikes területeken jobb talajt jelez. A hagymásan vastagodó szártövű gumós perje (V. 86.) tipikus xerofita, mert már kisebb őszi eső is elég ahhoz, hogy tápanyaggyüjtő vaskos szártövéből üde, friss levélzetet fejlesszen. Tavasszal ugyancsak ez a fű indítja meg a legelő kizöldülését. Nálunk rendesen az ellevelesedett füzérkéjű változatát (a fodros perje, V. 86/a) találjuk. Áprilistól virágzik. Kötött szikes legelőink értékes növénye. A puha rozsnok (V. 93.) a szikmezők gyepszőnyegének sérüléseiben gyomként ver tanyát. Szőrössége miatt a legelő állat elkerüli. A tarack (V. 91.) élénkzöld, hosszantarackos évelő növény. A tippanhoz és ecsetpázsithoz hasonlóan-üde termőhelyet szeret. A tarackot sokszor a gerebcsin, mézpázsit sziklakó társaságában lehet találni, mert megél a kilúgozott szódamentes felső talajrétegben is. Szikes szántókon gyakran válik kellemetlenné. Egyébként elfogadható takarmányértéke van. A tavi káka (V. 94.) állandóan vizes helyeken, úgynevezett laposokban él, a csetkáka (V. 96.) és a közismert nád társaságában. A szikesebb helyeken a sziki káka (V. 95.) lép helyére, melyet a közönséges tavi kákától ennél alacsonyabb, legfeljebb fél centiméter vastag és kékeszöld szára, valamint az különbözteti meg, hogy ennek csak két (a tavi kákának három) bibeszála van és pelyváinak csúcsa alig kicsípett. A csetkáka gyakran a harmatkásával, a zsiókával, mézpázsittal vagy tippannal képez társulásokat. A ritkás sás (V. 97. kép) nevét onnan nyerte, hogy halvány vagy rézvörös pelyvájú termős fűzérkéi egymástól és a porzós fűzérkétől távolállanak. Sokszor a mézpázsit-társulás közelében, a homokos szikek lejtős tenaszának felső részén, sziki útifű, kerep és veresnadrágcsenkesz között található. A sziki rozsképű sás (V. 98. kép) gyakran tömegesen jelenik meg, a nyirkos szikeseken a későn virágzó laposszárií (V. 100. kép), vagy a termetes tompaleplű szittyóhoz (V. 99. kép) hasonlóan. A hagymaféléket száraz, szikes legelőkön, a népiesen sziki hagymának is nevezett Allium vineale L. szokta képviselni, mely arról ismerhető fel, hogy virág-