Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

450 A felegyenesedő, dúsan ágas, több deciméter magas, pozsgás, vastag, egyeneslevelű sziki sutalap (Suaeda maritima (L)., Dum., I. 20.) és az alacsonytermetű, rövid, görbült levelekkel sűrűn borított szintén pozsgás magyar sutalap (Suaeda pannonica Beck., 1.21.) inkább a Duna—Tisza-közének alkálisós talajain, tópartokon, nedves fekvésekben találhatók gyakrabban a szakaballagófűvel (Salsola soda L., I. 22., a természetes nagyság 1/

3-át mutatja) együtt, mely utóbbi növény egészen kopasz, sokszor élénkvörös. Ennek tompa, 2-—3 mm vastag, félhengeres levelei rövid lágy szálkában végződnek. A Hortobágyon inkább a mocsaras, lapos részeken, vízfolyások, halastavak mentén ritkán fordulnak elő. A sziksófű (Salicornia herbacea L., I. 19.) rövidhengeres, zöld vagy vöröses cikkelyekre oszló szárú levéltelen, kopasz, pozsgás növény. Igénytelen kis virágai hármasával összenőve, a szárcikkelyek hónaljában állanak ki. Konyhasós tavak partján is található. A sziki madárhúr (Cerastium anomalum W. et К., II. 24.) többvirágú-szárú, szálas-tompás, mirigyes-pillás élű levelű egyéves növény. Nyirkos, szikes réteken, például a mézpázsit között elszórtan, április-—júniusban virít. Hengeres toktermése felálló kocsánon. A szárnyas magvú budavirág (Spergularia marginata (DC.) Kittel, II. 25.) a csibehúrra emlékeztető, pirosló vagy ibolyaszínű szirmú, öttagú virágú, szálas, félhengeres, húsoslevelű egyéves növény. Jellegzetesek széles, hártyásszegélyű magvai. A sziki budavirág (Spergularia salina Presl., II. 26.) levelei még keskenyebbek, a magvak szegélynélküliek vagy a szegély egészen keskeny. Mindkét budavirág gyakoribb a Duna—Tisza-közének szikesein, gyéren benőtt, iszapos szikes laposok szélein. A sósvízi boglárka (Ranunculus Petiveri, II. 27.) fehérvirágú, szikes tócsákban úszó, júniustól virágzó, erőteljes sárgászöldszárú növény. Az ülővirágú boglárka (Ranunculus lateriflorus De, II. 28.) könnyen felismerhető a levélek hónaljában ülő sárga virágairól. Nedves, szikes réteken áprilistól júniusig virágzik. A pozsgáslevelü zsázsa (Lepidium cartilagineum, II. 29.) évelő növény. Levelei vastagok, bőrneműek, kékeszöldek. A legszódásabb talajokon él a sziki mézpázsit és szikőr társaságában. Jellegzetes, terpedten sátorozó fehér fürtjeivel éles vonalban jelzi a szikesség fokozódását. 0'46% szódát és 10 pH lúgosságú talajt is elbír. A sárgavirágú, hasogatottlevelű Kerner zsázsa vagy kányafű (Roripa Kerneri Menyh., II. 30.) májustól júliusig virágzik nedves szikeseken. Ez a két utóbbi növény az úgynevezett keresztes virágúakat képviseli a halofiták között. A sziki varjúháj (Crassula caespitosa Cav., II. 31.) az Alföld déli részének szikesei közepén húzódik meg. Egy-négy centiméteres kis vörhenyes növény, húsvörös szirmokkal, egy-két ágú, kevésvirágú, kopasz virágzattal, tojásdad, apró, sűrűn fedelékes levelekkel. Április—májusban virít. Termései az éréskor csillagosán szétállanak. A gindárbuvákfű (Bupleurum tenuissimum L., II. 32. kép.) a kötött „töpörtős" szikesek szétrombolt talaján levő kis mélyedések heverő vagy felegyenesedőszárú egyéves növénye, szálas, kihegyezett leveleivel és 1-—4 sugarú, sárga kis ernyőivel. Társnövényei a madárkeserűfű, cigánybúza, dercevirág és sziki üröm szoktak lenni.