Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
1. szám - IV. Rohringer Sándor: Talajvízszíntanulmányok a Duna-Tisza-közén
34 Érdekes az a tény, hogy a talajvíz-megfigyelő kutakban a sók mennyisége jóval felülmúlja a főcsatorna bármely helyén az összes sótartalmat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a mélyebb talajszintekben még több a só, mint a feltalajban. Ez a békéscsabai viszonyokkal megegyező eredményt mutat, ahol a mélyebb rétegek sós vizei még ennél is több sót tartalmaznak. A kunszentmiklósi kút (25. sz.) 91%-os Na sótartalma a szikes terület jellemzője. A főcsatornából vett vízminták arra mutatnak, hogy van némi sószaporulat a bajai Dunába torkolásig, ez a szaporulat azonban alig mutatható ki, mert jelentékeny kiterjedésű só nélküli területekről (tőzeg) is jut be a főcsatornába víz, amely higitólag hat. A talajvízszín esése és vonulási iránya. A megfigyelési adatoknak általános szempontokat kielégítő legmegfelelőbb feldolgozási módja a talajvízszín időszakonként megrajzolt rétegvonalas térképe (II. tábla. Ez a feldolgozási mód elsősorban nagy áttekintést ad az egész Duna—Tiszaközének talaj vízhelyzetéről s nem foglalkozik a legkirívóbb esetekkel, mert azok vizsgálata igen messzire vezetne és e tanulmány keretébe be sem illeszthető. A talajvízszín rétegvonalas térképe a domborzati alakulattal nagyjából megegyező képet nmtat. A felszíni vízválasztók a talajban való vízmozgásban is elhatárolá sokat j elentenek. Általában az állapítható meg, hogy a Duna—Tisza-közén a vízválasztó homokdomboktól a Duna, illetve a Tisza felé van a talajvíznek esése, és pedig a Duna félé Monor—Kecskemét—Soltvadkert vonalától kezdve a síkságig aránylag igen nagy, 15—1.0 % 0, de a síkságra érve igen csekély, mert ott 0.30—0.05°/ o 0-re lecsökken. A megduzzasztott soroksári Dunaág hatására (norm, duzzasztás 96-50—96'30 m, A. f.) keleti irányban messze kiható elszivárgás mutatkozik. Ennek következtében, de méginkább a csekély terepesés folytán a keleti lejtőkről a síkságra leszivárgott talajvíz megtorlódik s mintegy 40 hm hosszban, 5—6 km szélességben — Kunszentmiklóst középre véve — a talajvíz csupán 15—10 m-rel van a talajszint alatt még az őszi legalacsonyabb talajvízállás idején is. Nem mondható tehát, hogy a lecsapolás túl mélyre vitte volna le a talajvizet, ellenkezőleg, azt lehet mondani, hogy a lecsapoló csatorna alig képes megküzdeni a dombok felől és a Dunaág felől a talajba szivárgó vizekkel, mert esőzések után a talajvíz l'OO méternél jelentékenyen magasabb állást foglal el. Az esés hirtelen lecsökkenése folytán bekövetkezett talajvíztorlódás nem előnyös a dunamenti sík területre azért sem, mert a talajvíz alulról kap táplálékot, nem pedig felülről felületi víz beszivárgása folytán, ez a körülmény a sziksó kilúgozására nem kedvező s ezt a folyamatot hátráltatja. Dömsöd alatt már két irányban van a talajvíznek fő vonulási iránya. Az egyik közvetlenül a Duna felé tart 5—6 km széles sávban, különösen a Duna alacsony vízállásánál mutatkozik leszívó hatás, ugyanolyan mértékben azonban a dunai magas vízállások visszatorlaszthatása is érvényesül. Erre jellegzetes példa a dunavecsei 21. sz. talajvízszínmegfigyelő kút, amely Г4 km-re van a Dunától (I. tábla 2. ábrája). A Dunától nagyobb távolságra a folyó vízállásának a talajvízszíningadozásra nincs már kimutatható hatása, pl. a solti 15. sz. kútnál, ahol a magas és hosszantartó dunai árhullámok és a tavaszi sűrű csapadékok hatása külön-külön már nem jelentkezik.
