Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - III. Trummer Árpád: A vízgazdálkodásról

29 Ez a művelet általában nem okozhatja a talajvíz lesűlyedését, mert az egyes csatornák egymástól messze vannak. A belvizek levezetése is a mezőgazdálkodás érdekében történik, mert idejében levezeti a gazdasági művelés alatt álló területek káros felszíni vizeit. A lecsapolás szintén a mezőgazdasági termelés érdekében történik, de egészen más célból, mint a belvízlevezetés. Az ármentesítéssel nincs szükségszerű összefüggésben. Nagy-Magyarország lecsapolásai, főként alagcsövezései leginkább a Felvidéken, Erdélyben és a Dunántúlon történtek, az Alföldön alig volt szorosan vett lecsapolás. Ez a talajban lévő fölösleges és ezért káros vizek eltávolítására szolgál. A növénytermelésre legkedvezőbb, ha a talajban a víztartalom 25—50%-nyi. Ennél több víz a talajt hideggé, nehezen megművelhetővé teszi. Legtökéletesebb alakja az alagcsövezés. Ha a lecsapolás nyilt árokkal történik, az árokhálózat akkor is sokkal sűrűbb, mint a belvízlevezetésnél és a talaj rendszeres vízállapotát biztosítja. A lecsapolás valóban leszállítja a taljban lévő vizeket, de éppen ez a célja, t. i. hogy a túlnedves talajban a vízszín a művelési mélység alá kerüljön. Ott, ahol lecsapolás történt (pl. Ecsedi-láp), éppen a talajvízszín sűlyesztése adott lehetőséget a mezőgazdasági termelés megindítására. Ilyen rendszeres lecsapolás az Alföldön kevés van, tehát ,,az Alföld lecsapolásáról" nem is lehet beszélni. így nem tekinthető szorosan vett lecsapolásnak a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat által eddig végrehajtott munka sem. Itt is csak az egyes völgyeletek felszíni vizei kaptak jobb és gyorsabb levezetést, de rendszeres lecsapolás eddig nem történt. A belvízlevezetést ugyanis inkább a vizeknek a völgyeletek hosszirányában való továbbvezetése jellemzi, míg a lecsapolásnál a vízlevezetés a völgy hosszirányára merőlegesen vagy ferdén is megtörténik. Ha a belvizeket összegyűjtő mélyebb főcsatornákba rendszeres árokhálózatot kötünk be, akkor a lecsapolást igyekszünk megközelíteni. A patakszabályozások, vagy általánosabb néven a vízszabályozások, egyes — időnként árvízkároktól szenvedő — völgyeletek vízrendezését célozzák. Ezeknél rendesen az a baj, hogy a feliszapolt medrű vízfolyásból a víz már a hóolvadásnál vagy kisebb esők után kilép a medréből és tönkreteszi a mezőgazdasági területeket. Az orvoslás általában az, hogy az iszapot eltávolítják, a medret megnövelik s ezáltal a kiöntések gyakoriságát csökkentik. A patakrendezés végrehajtása után rendszerint lehetővé válik a völgy vadvizes részeinek lecsapolása is. Ebben az esetben a patak ugyanazt a szerepet tölti be, mint a lecsapolás főcsatornája. Ilyen vízfolyásrendezés az Alföldön szintén kevés van, ezek inkább a dombvidékeken fordulnak elő. Patakszabályozások végrehajtása után nem egyszer az a panasz merül fel, hogy egyes, korábban a kiöntések miatt csakis rétnek használt területek szárazabbakká váltak s ezért fűtermésük csökkent. Az ilyen területeket azután legtöbbször szántóföldekké alakítják át. Kétségtelenül nehéz a határt megvonni, milyen mértékű legyen a vízfolyás rendezése, hogy az minden érdekelt igényét teljesen kielégítse. Ezért ritkán sikerül százszázalékos eredményt elérni. De ha a rendezések eredménye csak 75—80 százalékos, ez még mindig azt jelenti, hogy az érdekeltek túlnyomó többsége hasznát látja a munkálatnak. Annyi mindenesetre tény, hogy az eddig végrehajtott szép-