Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

2. szám - IV. Tavy Lajos: A nyúlhegyi vízmosáskötő munkálatok

189 Ez utóbbinál a forrásos és nedvesebb altalajra való tekintettel használtunk szilárdabb betont. A hidak vasbetonját m

3-kint 300 kg, a kőburkolatok betonhabarcsát pedig 150 kg cementadagolással készítettük. Az építés menete. Az altalajviszonyok általában igen kedvezőek voltak az alapozások szempontjából s többnyire csak kevés talajvizet tartalmazó munkagödrökben lehetett dolgozni, melyekből a vizet vedrekkel merítettük ki. Az alaptalaj majd minden gátnál igen teherbíró, száraz, kemény lőszanyag volt. Hirtelen erősebb záporok az építkezésben nem okozhattak zavart és így az építőhelyeken különlegesebb vízelvezetésekről nem kellett gondoskodnunk, mert a vízmosás fejéhez érkezett vizeket egy másik út mentén létesített ideiglenes árok segélyével más irányba eltereltük. Némi alapozási nehézségünk csupán a VII. sz. nagygát alapgödrében volt; részben, mert ott egy előzőleg mesterségesen létesített vízduzzasztás a talajt mintegy 30 cm mélyen alaposan átáztatta, másrészt, mert ott a jobboldali partból vízáteresztő rétegből származó források fakadtak. Itt az alapozással az eredetileg tervezettnél mintegy 30 cm-rel mélyebbre kellett lemenni a teherbíró talajig s addig a kásaszerű feláztatott talajt el kellett távolítani. Az alapgödör szárazzá tételére mintegy 25 m hosszú ideiglenes betoncsővezetéket építettünk be. E gát vízládájának jobboldali támfalát száraz kőrakatból építettük, mert a friss betont a terméskövek közül a partoldalból fakadó források kimosták és a támfal állékonyságát a víznyomás úgyis veszélyeztette volna. Utólag a támfal fölött a partoldalba nyúló kőszivárgót építettünk be a talajvizek levezetésére. Ez a kiviteli mód megfelelőnek bizonyult, mert 1936 tavaszán a végleges nyugalmi helyzetet már sikerült elérni és újabb kiegészítő munkák létesítésére nem volt szükség. Az alapozásnál nagyobb nehézséget csak az alapgödrökből kiásott földnek az elhelyezése okozott, különösen a vízmosás felsőbb szakaszán, ahol a vízmosásos árok igen összeszűkült. A munka meglehetősen életveszélyes volt, mert egyrészt a parttetőkön s oldalrézsükön meglazult lősztömbök lépten-nyomon lezuhantak s a lent dolgozó munkásokat állandóan veszélyeztették, másrészt mert különösen a legfelső százméteres igen meredek árokszakaszon aJapozások alkalmával a kitermelt és lazán felhányt anyagot alig lehetett megtámasztani (5. sz. kép). Sajnos ez a munkálat is minden elővigyázatosság mellett megkívánta a maga emberáldozatát, mert a X. sz. gát lábánál éppen az alapgödörből a meredek fenékrézsüre felhányt anyag lábának megtámasztására szolgáló, ideiglenes dúcszerkezet építése közben a laza anyag megcsúszott és három embert maga alá temetett. Ezek közül kettőt rögtön sértetlenül kihúztak, a harmadikat azonban, bár pillanatok alatt kiszabadították, már holtan találták. A lezuhanó tömbök ellen akként védekeztünk, hogy minden reggel munka kezdete előtt felülről köteleken leeresztett munkásokkal a leválni készülő tömböket lefeszítettük, hogy akkor zuhanjanak le, mikor a munkatér üres. Olyankor, midőn az építőanyagok s köztük a kövek a parttetőről a mélységbe csuzdán át leeresztettek, állandó csengetéssel figyelmeztették az építőgödör-